Egy évre

2023.04.11. 12:16

Csercseszov hosszabbított a Fradinál

Szerződést hosszabbított a Ferencvárossal – nyilatkozta a moszkvai Szport Ekszpressznek Sztanyiszlav Csercseszov, a bajnoki címvédő és listavezető Ferencváros futballcsapatának orosz vezetőedzője.

Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A hétfőn megjelent exkluzív interjúban a szakvezető elmondta, hogy a magyar klub aktiválta a szerződésének azon tartalmát, amely szerint további egy évre – 2024 nyaráig – meghosszabbíthatják a vele kötött megállapodást.

Most mindent meg kell tennünk a magyar bajnokság sikeres teljesítése érdekében, és az idény végén majd ismét megbeszéljük a vezetőséggel a keret megerősítését az új szezon előtt

 – mondta Csercseszov.

A szakember, aki korábban az orosz válogatott szövetségi kapitánya is volt, 2021 decemberében írt alá az FTC-nél 1,5 év+1 évre szóló kontraktust.

A csapat az irányításával bajnokságot és kupát nyert, az európai porondon pedig 48 év után először biztosította helyét a tavaszi folytatásban, miután az Európa-ligában csoportelsőként végzett és nyolcaddöntőt játszott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!