Időben megérkeztek

2023.03.09. 15:04

A német rendőrök megállították a Ferencváros-drukkereket szállító vonatot (videó)

Sikerült elérni, hogy a ferencvárosi szurkolók különvonata prioritást élvezzen Németországban, miután a helyi hatóságok minden előzetes jelzés nélkül megállították, majd hosszú ellenőrzésnek vetették alá őket, emiatt pedig nem érték volna el a Bayer Leverkusen–Ferencváros-futballmérkőzést – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

A Ferencváros szurkoló a különvonaton indulása előtt a Keleti pályaudvaron 2023. március 8-án

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A versenyfutást az idővel megnyertük. Most már csak a meccset kell!

– írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán, miután a Fradi-szurkolói időben megérkeztek a mérkőzés helyszínére.

A tárcavezető korábban arról számolt be, hogy a szurkolók számára most is zajlik a versenyfutás az idővel, miután előzetes jelzés és értesítés nélkül Németországban mindenkit leszállítottak a vonatról, majd ellenőrzésnek vetették alá őket egy rendkívül időigényes eljárás keretében.

Amint értesültünk erről, azonnal kapcsolatba léptünk a német rendőrség képviselőivel, és kértük, hogy gyorsítsák fel az eljárást, ne veszélyeztessék a ferencvárosi szurkolók időben való megérkezését Leverkusenbe

– tudatta.

A folyamatos megkeresések hatására valamit sikerült gyorsítani az ellenőrzésen, de ez így is több mint másfél órát igénybe vett, ami nyilvánvalóan nehezen elfogadható, és nehezen tudható be valamifajta baráti, konstruktív együttműködésnek

– tette hozzá.

Szijjártó Péter elmondta, hogy valamennyit sikerült gyorsítani a folyamaton, így a különvonat már úton van a cél felé, azonban a vasúttársaság közlése alapján ha minden a normális menetrend szerint történne, a drukkerek akkor is csak a mérkőzés kezdését követően érkeznének meg.

Mint közölte, a magyar külképviselet kapcsolatba lépett és segítséget kért a német vasúttársaság illetékeseitől, akik rendkívül konstruktívan és segítőkészen álltak a kérdéshez, megadva a prioritást a ferencvárosi szurkolók különvonatának a német vasúti közlekedési hálózatban.

A vasúttársaság jelenlegi várakozásai szerint valamikor 17 óra 48 perc és 18 óra között fog befutni a vonat a leverkuseni pályaudvarra, ami jó reményekkel kecsegtet arra, hogy a szurkolók oda tudnak érni a mérkőzésre

– húzta alá a külgazdasági és külügyminiszter.

A miniszter bejelentette, hogy minden Leverkusenbe rendelt magyar konzult a pályaudvarra küldtek, akik ott fogják várni a szurkolókat, hogy a lehető leggyorsabban el tudjanak jutni a leverkuseni stadionba.

Ott helyben a konzuljaink a rendőrökkel és a német hatóságok képviselőivel készítik elő az érkezést, és közbenjárnak annak érdekében, hogy a megérkezés a stadionba időben történjen

– fogalmazott.

A Ferencváros szurkolóit szállító különvonat induláskor a Keleti pályaudvaron 2023. március 8-án
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

Reméljük, hogy most már további fennakadás nem lesz, mindenesetre a német rendőrséggel, a német hatósággal és a német vasúttársasággal is folyamatosan kapcsolatban vagyunk

– mondta.

Zajlik a versenyfutás az idővel. Reméljük, hogy ezt a versenyfutást most mi fogjuk nyerni

– emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!