Lesz-e Fury–Uszik?

Petrik József

Sokáig abban a hitben élt a bokszvilág, hogy december harmadikán összejöhet a nagy brit profi nehézsúlyú bunyó, a „Battle of Britain”. Azaz a királykategóriában egymás ellen léphet szorítóba a két világklasszis öklöző, Tyson Fury és Anthony Joshua. Sőt, ahogy a kezdő mondatunk is alátámasztja, erről az időpontról már meg is állapodtak a felek. Nem véletlen, hogy a minőségi ökölvívás szerelmesei, nemcsak az öreg kontinensen, de világszerte erre a csemegére vártak, vágytak. Hiszen Anthony Joshuának – aki a WBA, az IBF, a WBO és az IBO szervezetek világbajnoka volt – ezzel a párharccal alkalma nyílt volna arra, hogy győzelme esetén ő legyen a „vitathatatlan” bajnok, megszerezve mind az öt nagy szervezet koronáját. Ám az élet, pontosabban az ukrán Olekszandr Uszik közbe szólt. Először elvette Joshua öveit, majd a visszavágón is megőrizte mind a négy világbajnoki címét. Azaz ő maradt a WBA, az IBF, a WBO és az IBO trónján. Így azután 

Jo­shua hiába fogadta el – állítólag – minden feltételét Tyson Furynak, aki a szintén a legnagyobb világszervezetek közé tartozó WBC-nek a világbajnoka, mondhatnánk, a kettejük csatája szinte okafogyottá vált. 

De ennek dacára sem marad a sportvilág decemberi bokszcsemege nélkül. A londoni Tottenham Hotspur futballcsapatának stadionjában a szurkolók egy trilógia részesei lehetnek. A WBC világbajnoki övének tulajdonosa, a Cigánykirályként is számon- tartott Fury a szintén brit Derek Chisorával csap össze. Fury ugyanis eddig már kétszer legyőzte a derék Dereket. 

Aki ellenben azt gondolná, hogy Chisora a ringben valami „autszájdernek” számít, az nagyot téved. Chisora igazi, nagy harcos, aki közönségszórakoztató bunyót visz a szorítóba, és kemény, mint a vídia. Arról nem is szólva, hogy eddig bárki, a legnagyobbak ellen is hezitálás nélkül kiállt. A szakemberek véleménye szerint például jobban megnehezítette Uszik dolgát, mint tette azt anno Joshua… Ezért ellene Furynak is észnél kell lennie. Viszont az is igaz, hogy a Cigánykirálynak nagyon jól jöhet egy ilyen nagyszívű bunyós ellen sikerrel megvívott ütközet. Különösen, hogy mindenki ismeri a végső célját. Azt a színpadot, ahol a kötelek között már Uszik várja. Ezt a csúcscsatát jövő tavaszra prognosztizálják. December elején eldől, hogy Fury mennyire kemény fába vágja a fejszéjét. Mindenesetre az szinte mindenkinek csalódást jelentene, ha „egy” Chisora miatt maradna el a Fury–Uszik-párviadal.