Kajak-kenu

2022.08.18. 13:22

Multisport Eb: két magyar futamgyőzelem a kajak-kenu pályán

Utolsóként a sportágak közül csütörtökön reggel a kajak-kenu is bemutatkozott a müncheni multisport Európa-bajnokságon, a nyitónapon elő- és középfutamokat rendeznek.

Kopasz Bálint

Forrás: MTI/AP/The Canadian Press

Fotó: Darren Calabrese

A magyarok közül elsőként három ezres egység szállt vízre az 1972-es olimpia pályáján, amelyen 50 éve ez az első jelentős nemzetközi kajak-kenu verseny.

Kajak egyesben a nőknél az első három, a férfiak ötkarikás számában pedig az első hellyel egyből a döntőbe lehetett kerülni, s mindkét magyar élt is a lehetőséggel: az Atomerőmű SE 24 éves versenyzője, Pupp Noémi, valamint az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint is megnyerte előfutamát.

"Azt terveztem, hogy egy jó erős előfutamot megyek, erre szükség is volt, mert jó ellenfeleim voltak. Nagyjából 85 százalékos erőbedobással mentem, örülök, hogy többet nem kellett kiadnom magamból" -  nyilatkozott az MTI-nek Kopasz, aki elárulta: kicsit fáradtan érkezett reggel, mert a hotelszobájában nincs légkondicionáló, így keveset tudott aludni.  

A sportoló azt mondta, volt már itt edzőtáborban többször is, a víz hullámos, mert nincs külön felevező sáv, így a melegítő versenyzők zavarják az éppen pályán lévőket, azaz "nagyon kell fogni a lapátot és figyelni".

Kenu egyesben a tavalyi világbajnokságon bronzérmes, tokiói olimpikon Adolf Balázs képviseli a magyar színeket. Az előfutamban neki is az első három között kellett volna célba érnie, hogy kihagyhassa a középfutamot. Ez nem jött össze, ötödik lett, így pénteken délelőtt vár még rá egy verseny a finálé előtt.

Pétervári Pál, Adolf edzője az MTI-nek azt mondta, versenyzője teljesítménye ingadozó, egyelőre nem tudják, ennek mi az oka, "lehet, hogy bujkál benne valami", mert láthatóan nem tudja azt a teljesítményt nyújtani, amit szeretne.

Részben a kevés nevező miatt 11 számban már döntős a magyar hajó (5000 méteren nincsenek előcsatározások). A finálékat pénteken, szombaton és vasárnap rendezik az Eb-n.    
   később:
K-2 1000 m, előfutam (Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter) 10.30
K-2 1000 m, előfutam (Noé Bálint, Kulifai Tamás) 10.51
C-1 500 m, előfutam (Kiss Balázs) 11.55
K-1 500 m, előfutam (Rendessy Eszter) 12.05
K-1 500 m, előfutam (Varga Ádám) 12.20
C-2 500 m, előfutam (Hajdu Jonatán, Fekete Ádám) 14.45
K-2 500 m, előfutam (Fojt Sára, Pupp Noémi) 14.55
K-2 500 m, előfutam (Nádas Bence, Kopasz Bálint) 15.15
női K-2 1000 m, középfutam 16.38
férfi K-1 500 m, középfutam 16.45

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!