Budapesti tenisztorna

2022.07.12. 20:30

Udvardy Panna nagy csatában kiesett az első fordulóban

A centerpálya utolsó egyes mérkőzésén a világranglistán 94. Udvardy is bemutatkozott, ellenfele a 108. helyen álló Ana Bogdan volt.

Udvardy Panna nagy csatában kiesett az első fordulóban a 250 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán.

A centerpálya utolsó egyes mérkőzésén a világranglistán 94. Udvardy is bemutatkozott, ellenfele a 108. helyen álló Ana Bogdan volt. Előzőleg kétszer találkoztak, és a román játékos a 2017-es budapesti fedettpályás versenyen, valamint tavaly Kolozsváron is jobbnak bizonyult.

A harmadik csatában a 29 éves rivális 4:1-re elhúzott, és Udvardy innen már csak egy gémet tudott hozni. A második szettben a magyarhoz hasonlóan hatalmasakat ütő Bogdan 5:3-ra elhúzott, de amikor 5:4-nél a meccsért adogatott, semmire elbukta a gémet. Ekkor egyre kedvetlenebbül játszott, egy ízben figyelmeztette is a bíró, a hazai teniszező pedig sorozatban négy gémet besöpörve – és a szurkolók vastapsa közepette – kiegyenlített.

Az utolsó felvonásra azonban teljesen „elfogyott” Udvardy, Bogdan sorra hozta a játékokat, s váratlanul simán megnyerte a szettet és a meccset is, amely 2 óra 5 percig tartott.

Az volt a tervem, hogy mivel ő is nagy ütő, kimozgassam, és a valamivel gyengébb tenyeresére játszom

– vázolta fel a taktikát utólag az MTI-nek Udvardy Panna.

Lassan lendültem játékba, a második szettben pedig Ana elkezdett hibázni, én pedig jól irányítottam, így lett az enyém a játszma. A harmadikban aztán meglepett, mert még agresszívebben kezdett ütni, változtatott a fonákján, én pedig túl későn reagáltam erre

– tette hozzá a 23 éves teniszező, aki párosban Bondár Annával negyeddöntős a Római-parton, a jövő héten pedig Palermóban versenyez majd.

Egyesben tehát a hét főtáblás magyarból csak Bondár Anna maradt versenyben, akire a szerdai nyolcaddöntőben a görög Deszpina Papamihail vár.

Közben az 1-es pályán Jani Réka az elvesztett egyes mérkőzése után párosban is pályára lépett kedden, és Nagy Adriennel az oldalán két szettben kikapott a negyedik kiemelt georgiai duótól.    

A nap utolsó magyar vonatkozású mérkőzésén Szabanin Natália és a junior wimbledoni döntős Udvardy Luca szerepelt párosban, és döntő rövidítésben kikapott egy tajvani-indonéz kettőstől.   

Eredmények:

páros, nyolcaddöntő:
Hszie Jü-csie, Jessy Rompies (tajvani, indonéz)–Szabanin Natália, Udvardy Luca 6:4, 3:6, 10-6 – döntő rövidítés

korábban:
Ekaterine Gorgodze, Oksana Kalashnikova (georgiai, 4.)–Jani Réka, Nagy Adrienn 6:3, 6:2

egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért): 
Putyinceva (kazah, 3.)–Schmiedlova (szlovák) 6:4, 6:1
Pigossi (brazil)–Peterson (svéd) 7:5, 6:3

korábban:
Ana Bogdan (román)–Udvardy Panna 6:2, 5:7, 6:0
Deszpina Papamihail (görög)–Gálfi Dalma 7:6 (7-4), 6:3
Bondár Anna (9.)–Jesika Maleckova (cseh) 6:4, 6:4
Elisabetta Cocciaretto (olasz)–Jani Réka 7:6 (9-7), 6:2
Krunic (szerb)–Siegemund (német) 6:3, 6:4
Martina Trevisan (olasz, 2.)–Szabanin Natália 2:6, 6:2, 6:0

Borítókép: Udvardy Panna a román Ana Bogdan elleni mérkőzésen a salakpályás budapesti női WTA tenisztornájának első fordulójában a Római Teniszakadémián 2022. július 12-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!