Évforduló

2022.06.04. 07:18

Ötven éve született Kolonics György olimpiai bajnok kenus

A sportember kilencéves volt, amikor egy iskolai túrán először látott kenut közelről, és annyira megtetszett neki a vízi sportnak ez a fajtája, hogy kenuzni kezdett.

Ötven éve, 1972. június 4-én született Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok, tizenötszörös világbajnok kenus. 

Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:

A rajongói és barátai által Kolónak becézett sportember kilencéves volt, amikor egy iskolai túrán először látott kenut közelről, abból is a hétszemélyes típust. Annyira megtetszett neki a vízi sportnak ez a fajtája, hogy kenuzni kezdett a Lágymányosi Spari Egyesületben (LSE), de viszonylag hamar a Csepel SC-hez igazolt, amelyhez aztán haláláig hű maradt.

Először az 1991-es világbajnokságon képviselte Magyarországot, kenu négyesben ötödik és hatodik helyezést ért el, s ugyanebben az évben az Európa-bajnokságon kettesben aranyérmes lett 1000 méteren. Egy év múlva már az olimpián is versenyezhetett Barcelonában, ahol C2 500 méteren hetedik, C2 1000 méteren ötödik lett.

Első vb-aranyérmét 1993-ban Koppenhágában szerezte Horváth Csabával egy hajóban, a dán fővárosban kivívott két arany- és egy ezüstérmével a vb legeredményesebb kenusa lett. A páros 1995-ben a duisburgi vb-n ért el kiemelkedő sikert: 200, 500 és 1000 méteren nyertek aranyat, négyesben pedig még 200-on és 500-on is. Ezt követte az 1996-os atlantai olimpiai diadal, amikor kettősük 500 méteren aranyérmet, 1000 méteren bronzérmet szerzett. A két kenus összesen 11 világbajnoki aranyérmet gyűjtött párosban és négyesben, 1993 és 1998 között csupán két olyan nagy nemzetközi verseny volt, ahol 500 méteren le tudták győzni őket.

1999-ben nem sikerült kijutniuk a világbajnokságra, ezt követően Koló többnyire egyéni számokban versenyzett. Így nyert 2000-ben Sydneyben olimpiai aranyat 500 méteren, a 2001-es Eb-n Milánóban 500 méteren egy arany- és 1000 méteren egy ezüstérmet szerzett.

2003-tól ismét párosban indult: Kozmann Györggyel a gainsville-i világbajnokságon 1000 méteren a dobogó harmadik fokára állhattak fel, négyesben pedig 200 méteren aranyérmet szereztek (a versenyen a második helyen futottak be, de az előttük végző párost doppingolás miatt kizárták). A 2004-es Eb-n a duó bajnok lett 500 méteren, s abban az évben az athéni olimpián bronzérmet szereztek az 1000 méteres távon. 2006-ban a szegedi világbajnokságon 1000 méteren aranyérmesek, 500 méteren harmadikok, 2007-ben Duisburgban 500 méteren világbajnokok lettek.

Kolonics György ötödik olimpiájára, Pekingre már úgy készült, hogy ha nyer, befejezi a pályafutását. A játékokon azonban már nem indulhatott el: 2008. július 15-én edzés közben egy résztáv végén eszméletlenül dőlt rá a kísérő motorcsónakra. Kozmann György és trénerük, Ludasi Róbert szívmasszázzsal és mesterséges lélegeztetéssel igyekeztek életben tartani, de nem jártak sikerrel, s a kiérkező mentők sem tudták újraéleszteni. A vizsgálat eredménye szerint halála természetes módon, szívtágulattal járó szívizombetegség, következményes heveny balszívfél-elégtelenség miatt állt be.

Kolonics rengeteget edzett, minél nehezebb volt a feladat, annál keményebben vetette bele magát. "A sok fájdalom edzés közben erősíti a jellemet" - vallotta. Akkor hajtod ki magad, és akkor vagy jó, ha 700 környékén már fogalmad sincs, hogyan érsz célba. Mert akkor annyi tartalékod van még, hogy valahogy bevergődj. Mindig hátul evezett, mert úgy vélte, a hátsó emberé a felelősség, neki kell ügyesebbnek, kitartóbbnak lennie, ő kezdeményezi a ritmusváltásokat, szól, ha segíteni kell kormányozni.

Kétszeres olimpiai bajnok és tizenötszörös világbajnok volt, az ötkarikás játékokon két bronzérmet is szerzett, világbajnoki ezüstéremből kilencet, bronzéremből négyet gyűjtött. Háromszoros Európa-bajnok, hétszeres Eb-ezüstérmes és kétszeres Eb-bronzérmes volt. A magyar bajnokságokon 57-szer győzött, éveken át vezette a magyar kenusok ranglistáját, tízszer lett az év magyar kenusa, 1995-ben és 1996-ban Az év magyar csapatának a tagja volt.

Pályafutását 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével ismerték el. 1996-ban lett Csepel, 2000-ben Budafok-Tétény díszpolgára, 1997-ben a Csepel SC örökös bajnoka, 2008-ban posztumusz kapta meg a magyar kajak-kenu sport örökös bajnoka címet.

Emlékére 2009-ben Kolonics-díjat alapítottak, amelyet az év legjobb utánpótláskorú kenusának ítélnek oda, a nevét viselő Kolonics György Alapítvány célja a fiatalok sportolási lehetőségének elősegítése, érdeklődésük felkeltése a sport és az egészséges életmód iránt. Róla nevezték el a magyarországi világkupa-verseny C-1 500 méteres számát, halála napján minden évben fáklyás evezést szerveznek Csepelen. 2008 óta nevét viseli az a budafoki általános iskola, ahova járt, 2013 óta a csepeli Gubacsi Szabadidős Vízi Turisztikai Központ, kisbolygót neveztek el róla, a Magyar Posta 2016-ban emlékívet bocsátott ki halálának évfordulóján. Dunakeszin utcát, Csepelen a Kis-Duna partján sétányt nevezték el róla. 2013-ban Velencén, 2017-ben Csepelen avatták fel szobrát.

Borítókép: A 2008-ban tragikus körülmények között elhunyt Kolonics Györgyről elnevezett Kis-Duna parti sétány előtt felállított szobor Csepelen. A kétszeres olimpiai és 15-szörös világbajnok kenus bronzszobrát Sárossy Tibor szobrászművész készítette 2017 - ben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!