Változás kell

2022.02.16. 10:32

Szabics Imre távozott a Fehérvár vezetőedzői posztjáról

A szakemberrel együtt a szakmai stábból távozik Juhász Roland és Torghelle Sándor is.

 A labdarúgó OTP Bank Ligában negyedik MOL Fehérvár FC közös megegyezéssel szerződést bontott Szabics Imre vezetőedzővel.

A székesfehérvári klub honlapján olvasható szerdai közlemény szerint a 40 éves szakemberrel együtt a szakmai stábból távozik Juhász Roland és Torghelle Sándor is.

 

A Fehérvár FC azt írta, hogy az élvonalban szereplő csapat új vezetőedzőjéről elsőként az egyesület hivatalos felületein tájékoztatják majd a szurkolóikat és a közvéleményt.

 

Szabics Imre érkezését tavaly februárban jelentette be az egyesület, hivatalosan pedig április 1. óta irányította a Fehérvárt, amely az elmúlt idényben a harmadik helyen végzett.

 

A csapat a legutóbbi három bajnoki mérkőzését elveszítette, hátránya 12 pont a címvédő és listavezető Ferencvárossal szemben. A Fehérvár vasárnap a sereghajtó Újpestet fogadja az NB I 21. fordulójában.

Forrás: MTI

Borítókép: Szabics Imre székesfehérvári vezetőedző a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában játszott MOL Fehérvár FC–Ferencvárosi TC mérkőzésen a székesfehérvári Mol Aréna Sóstó stadionban, 2021. április 25-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!