Labdarúgó NB I

2021.12.18. 19:54

Otthon kapott ki az MTK a Pakstól

A Tolna megyei együttes három nyeretlenül megvívott találkozó után diadalmaskodott újra.

A Paks 4-1-es győzelmet aratott az utolsó előtti helyen álló MTK Budapest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén.

A Tolna megyei együttes három nyeretlenül megvívott találkozó után diadalmaskodott újra, a fővárosi kék-fehéreknek pedig ez sorozatban a második, az idényben pedig már a tizedik vereségük.

Jobban kezdett és az első félidőben végig veszélyesebben is futballozott a Paks, amely már az ötödik percben megszerezte a vezetést, de Szabó János találatát videobírós vizsgálat után les miatt érvénytelenítették. Tíz perccel később a hazaiak az első kaput eltaláló próbálkozásukból előnybe kerültek, de a sokkal jobban támadó vendégek előbb Szabó révén egyenlítettek, majd még közvetlenül a szünet előtt meg is fordították az állást.

Fordulás után 12 perc alatt gyakorlatilag el is döntötte a találkozót a Paks: előbb egy szabadrúgással induló kombináció végén Szabó János duplázott, négy perccel később pedig a góllövőlistát vezető Ádám Martin megszerezte saját maga második, csapata negyedik gólját. Utóbbit követően hosszas videobírózás következett, amely aztán kizárta a leshelyzetet.

A folytatásban már nem történt változás, de a lefújásig inkább az MTK kapusának akadt dolga, kétszer bravúrral kellett hárítania.

OTP Bank Liga, 17. forduló:

MTK Budapest-Paksi FC 1-4 (1-2)

gólszerzők: Miovski (16.), illetve Szabó J. (32., 53.), Ádám (45., 57.)

sárga lap: Miovski (34.), Mezei (52.), Ramadani (70.)

MTK Budapest:

Somodi - Várkonyi, Perkovic (Vancsa, 81.), Nagy Zs. - Kata (Herrera, 69.), Ramadani, Palincsár (Dimitrov, 69.), Balázs - Kovácsréti (Drljo, 63.), Miovski, Grozav (Mezei, a szünetben)

Paksi FC:

Rácz - Kinyik, Tamás, Szabó J. - Osváth, Windecker (Kesztyűs, 86.), Nagy R. (Papp K., a szünetben), Medgyes - Bognár - Ádám (Sajbán, 77.), Böde (Pethő, 88.)

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában