Labdarúgó NB I

2021.10.02. 17:19

Már csak az Újpest nyeretlen

A Gyirmót 3-1-re győzött az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának első szombati mérkőzésén.

A Gyirmót 3-1-re győzött az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának első szombati mérkőzésén, így már csak az immáron sereghajtó lila-fehérek nyeretlenek az élvonalban.

A gyirmótiak 2017. május 27. óta először győztek az élvonalban, ahol történetük során első alkalommal szereztek három gólt egy mérkőzésen.

A mezőny két még nyeretlen csapatának összecsapását a gyirmótiak kevesebb mint fél óra eldöntötték, hiszen háromszor is betaláltak a rendkívül gyengén védekező újpestieknek.

Az Újpest néhány perccel a fordulást követően egy szöglet után szépített, és gyakorlatilag végig „egykapuzta” a második játékrészt, de nem tudott újabb gólt szerezni.

OTP Bank Liga, 8. forduló:

Újpest FC-Gyirmót FC Győr 1-3 (0-3)

Szusza Ferenc Stadion, 1456 néző, v.: Berke

gólszerzők: Kasztrati (52.), illetve Varga B. (11., 27. – a másodikat 11-esből), Szegi (16.)

sárga lap: Banai (26.), Beridze (28.), Croizet (63.), illetve Ikic (29.), Széles (45+1.), Hársfalvi (71.), Zeke (87.)

Újpest FC:

Banai – Kasztrati, Kutrumpisz, Antonov – Mitrovic, Stieber Z. (Simon K., a szünetben), Csongvai – Beridze (Mory, 74.), Croizet, Mack (Viana, 67.) – Tallo

Gyirmót FC Győr:

Hársfalvi – Szegi, Ikic, Széles, Zeke – Radics, Nagy P. (Csonka, 79.), Vass Á., Hajdú – Simon An. (Hasani, 86.), Varga B. (Karacs, 93.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában