úszás

2021.10.08. 10:11

Kapás Boglárka: ha minden jól megy, szeretnék elmenni Párizsig

Az olimpiai bronzérmes úszónak, Kapás Boglárkának Tokió nem hozta el azt a sikert, amire vágyott, ezért nekivág a következő ötkarikás játékoknak.

Fotós: Kovács Tamás

Kapás Boglárka az MTI-nek elmondta, a Rióban 800 m gyorson szerzett bronzérme után megfordult a fejében, hogy talán a tokiói lesz pályafutása utolsó olimpiája. A japán fővárosban nem sikerült érmet nyernie, emiatt gyökeresen megváltoztak az elképzelései.

– Ha éremmel jöttem volna haza, akkor nem biztos, hogy a párizsi olimpiát kitűztem volna célul, így viszont igen. Ha minden jól megy és bírom, akkor Párizsig szeretnék elmenni – nyilatkozott a 200 m pillangón világbajnok, hétszeres Európa-bajnok úszó az ELTE fogadásán.

A 28 éves sportoló azt is elárulta, hogy az olimpia után majdnem két hónapos pihenőt tartott, ezalatt próbálta feldolgozni a nyári játékok eseményeit. Két hete belevágott a felkészülésbe, már medencébe ugrik a budapesti világkupán, novemberben pedig csatlakozik az ISL (Nemzetközi Úszóliga) versenysorozatához. Ezenkívül a decemberi rövidpályás világbajnokságon is szeretne részt venni.

Az év hátralévő részében nem támaszt nagy elvárásokat magával szemben, amint fogalmazott, a rövidpályás szezon sosem volt a terepe.

Jövőre viszont – a koronavírus-járvány okozta halasztások miatt – Európa- és világbajnokságot is rendeznek,

amelyeken szintén indulni akar az UTE versenyzője.

– A világbajnokságra címvédőként megyek, de az olimpia óta az elsődleges feladatomnak azt tekintem, hogy élvezzem, amit csinálok, és emellett hozzam ki magamból a legtöbbet – mondta az úszónő a hosszabb távú céljairól.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában