vívás

2021.06.04. 13:30

Szász-Kovács Emese lett a Vasas vívószakosztályának társelnöke

A piros-kék klub pénteki tájékoztatása szerint a riói játékok női párbajtőrbajnoka Markovits László elnök felkérésére vállalt sportvezetői szerepet, s új posztján a tavaly ősszel kinevezett Szilágyi Áronnal irányítja közösen a szakosztály munkáját.

Budapest, 2020. december 19. Szász-Kovács Emese (Vasas) a nõi párbajtõr versenyszám döntõjében a vívók országos bajnokságán a BOK (Budapesti Olimpiai Központ) csarnokban 2020. december 19-én. MTI/Illyés Tibor

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

„Ugyan a vívópályafutásom kapcsán még nem hoztam végső döntést, de az mindenképpen időszerű volt, hogy gondolkodjak a távolabbi jövőmön is. E tekintetben tökéletes lehetőség számomra, hogy elkezdjem a szakosztályunk munkáját segíteni” – idézte a Vasas közleménye Szász-Kovácsot, aki a tokiói játékokra nem jutott ki.

„Én ezt bármilyen pozícióban szívesen tettem volna, de az külön megtisztelő, hogy a klubelnökünk felkérése után Áron azt javasolta, legyek mellette társelnök.”

Markovits László hangsúlyozta, fontos feladat, hogy sportvezetői utánpótlást neveljenek a Vasason belül.

„Az pedig a hab a tortán, hogy egy újabb olimpiai bajnokunk kapcsolódik be ebbe a programba.

Áronhoz hasonlóan Emese is régóta tagja a Vasas családnak, igazi példakép,

akiben megvan a kellő alázat ahhoz, hogy a másik oldalon is kipróbálja magát, és megízlelje a sportvezetői feladatokat, segítve ezzel a szakosztály és a sportolók fejlődését” – emelte ki Markovits.

Forrás: MTI

Borítókép: Szász-Kovács Emese (Vasas) a női párbajtőr versenyszám döntőjében a vívók országos bajnokságán a BOK (Budapesti Olimpiai Központ) csarnokban 2020. december 19-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!