Járvány

2020.05.10. 08:05

A gól hangja hiányzott a legjobban Nikolics Nemanjának

A labdarúgók szigorú egészségügyi szabályok betartásával kezdhették el újra az edzéseket.

„A gól hangja hiányzott a legjobban” Nikolics Nemanjának, a MOL Fehérvár FC futballistájának, aki csapatával a héten újra közös edzéseken vehetett részt.

A 27-szeres magyar válogatott támadó ezt a klub honlapján megjelent interjúban mondta el. Hozzátette, szigorú egészségügyi szabályokat kell betartaniuk, nem mehetnek edzés előtt és után az öltözőbe, vagy a masszázs-helyiségbe, amelyek azért fontos közösségi terek voltak eddig a csapat életében, valamint kesztyűben kell lenniük.

„Mindezeket figyelembe véve is boldogok vagyunk, hogy végül folytatni tudjuk a bajnokságot. A klub mindent megtesz annak érdekében, hogy mi játékosok a lehető legkevesebb problémát érzékeljük a rendkívüli helyzet miatt. Nagyszerű körülmények között tudunk edzeni és bár például a konditermet nem tudjuk igénybe venni, arra is született megoldás, hogy a pályán különböző erőnléti eszközöket használhassunk, így az erőnléti edzésekről sem kell lemondanunk” – mondta a háromszoros magyar gólkirály, aki február elején, négy és fél év légióskodás után tért vissza a fehérvári klubhoz.

A Magyar Labdarúgó Szövetség hétfőn jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt félbeszakított idény május 23-án a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik, az OTP Bank Liga pedig május 30-án a 26. fordulóval kezdődhet újra.

„Mentálisan nagyon erősnek kell lennünk. Rengeteg dolgot fel tudnék sorolni, ha kifogásokat akarnék keresni, de ez eszembe sem jut és szerintem a csapattársaimnak sem. A lehető legjobban kell alkalmazkodnunk ehhez a helyzethez. Amelyik csapatnak ez sikerül, az sikerrel veheti az akadályokat. Az eddigieknél is jobban oda kell figyelnünk azokra a dolgokra, melyeket edzések előtt és után kint a szabadban is el tudunk végezni, gondolok itt például a nyújtásokra” – jegyezte meg a 32 éves támadó.

Nikolics Nemanja elmondta, a kényszerszünet alatt korábbi góljait is visszanézte, ezek jó érzéssel töltötték el és nagyon motiválta őt, hogy a jövőben újabb és újabb találatokat tudjon szerezni. „Számomra az a legszebb hang és talán ez a hang, a gól hangja hiányzott a legjobban.”

A fehérváriak a Magyar Kupa elődöntőjének első felvonásán a Mezőkövesddel találkoznak, a bajnokságban pedig a Paks ellen kezdenek.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában