Járvány

2020.04.08. 14:30

Ismét elhalasztották az olimpiai selejtezőt

A várakozásoknak megfelelően a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) májusról is elhalasztotta a magyar érdekeltségű selejtezőtornát.

A magyar szövetség honlapjának híre szerint a FINA hivatalos közleményben tudatta, hogy elhalasztja a trieszti – és a férfiaknak kiírt rotterdami – viadalt. A nemzetközi szövetség azt is közölte, hogy a jövő nyári, fukuokai világbajnokságnak is új időpontot keres, miután a tokiói játékokat éppen arra az időszakra halasztották. Azt azonban megerősítette, hogy a világliga küzdelmei szeptemberben és októberben véget érnek.

A magyar férfi vízilabda-válogatott a januári Európa-bajnoki győzelmével már kiharcolta a tokiói szereplés jogát, a nőknek azonban még selejtezniük kell a kvótáért.

„Nem ért bennünket meglepetésként a hír, egyértelműen erre számítottunk”

- idézte szerdán Bíró Attila szövetségi kapitányt a waterpolo.hu.

„Várjuk a selejtező új időpontját, ami könnyen előfordulhat, hogy a következő évre esik.

Az beigazolódott, hogy jó döntés volt elindulni a világliga-sorozatban, előtérbe kerül a két hátralévő hazai selejtezős, olaszok és franciák elleni meccsünk, és a Szuperdöntő, amelybe az eddigi jó szereplésnek hála már kvalifikáltuk magunkat.

Van egy jó csapatunk, amelyet csiszolgatni kell tovább, de természetesen jelen helyzetben az egészség a legfontosabb.”

A trieszti selejtezőt eredetileg márciusban rendezték volna, de a koronavírus-járvány terjedése miatt akkor májusra halasztották. Az Eb-bronzérmes magyarok a görögökkel, a kazahokkal, az izraeliekkel és az új-zélandiakkal szerepelnek majd azonos csoportban, a másik ötösben Hollandia, Olaszország, Szlovákia, Franciaország és Üzbegisztán kapott helyet. A tornáról az első két csapat harcolja ki – utolsóként – a tokiói indulást.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!