Vízilabda Eb

2020.01.16. 22:03

Märcz Tamásnak tetszett a csapat

A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a spanyolok elleni 11-11-es döntetlennel végződött összecsapáson mindkét csapat megérdemelte az egy pontot, együttesének ugyanakkor folyamatosan fejlődnie kell még a Duna Arénában zajló tornán.

„Remek mérkőzést játszottunk, ami szerintem nemcsak itt az uszodában, hanem a televíziót nézők számára is rendkívül élvezetes lehetett. Két jól vízilabdázó csapat volt ma a vízben, jól kezdtünk és a mérkőzés közepe is rendben volt, akár végig is vihettük volna ezt az egy-két gólos vezetést, de a spanyolok is gyorsan és agresszívan játszottak, nem érdemtelenül szereztek egy pontot” – értékelt a vegyes zónában Märcz Tamás, ugyanakkor kiemelte, hogy néhány játékos több fájó hibát is elkövetett, de összességében tetszett neki a csapat hozzáállása és teljesítménye.

„Most ez erre volt elég, de a világbajnoki ezüstérmesről beszélünk, amely a vb óta sokat fejlődött, ahogyan szerintem mi is, amire még szükségünk is lesz a tornán belül” – mondta a magyar kapitány.

Vogel Somával kapcsolatban megjegyezte, elégedett volt a kapus teljesítményével, nem volt könnyű a választása, amely kicsit a meglepetés erejével is hatott.

A magyarok szombaton Málta ellen zárják a csoportkört. A 19 órakor kezdődő összecsapáson már tudni lehet majd, milyen különbségű győzelemre lesz szüksége a csapatnak az első hely megszerzéséhez, a spanyolok ugyanis a játéknap nyitányán, délelőtt játszanak a törökökkel.

„Nem játszottuk még ezt a műfajt. Nem könnyű kergetni egy áhított eredményt, hiszen a szembelévő csapat is szeretne jól teljesíteni, megmutatni magát egy Európa-bajnokságon. Extrát ugyanakkor szerintem nem kell kitalálni, egyszerűen jól kell játszani és akkor meglehet az óhajtott szám” – mondta a Märcz Tamás.

Vogel Soma számára világeseményen először adatott meg, hogy nagy téttel bíró mérkőzésen kezdőként ugorhatott a medencébe.

„Ma reggel tudtam meg, hogy én kezdek, nagyon örültem a lehetőségnek, bár nem mondom, hogy meglepett. Ezért vagyok itt, ha lehetőséget kapok készen kell álljak. Közepesen vagyok elégedett, az első félidőben talán többet tudtam hozzátenni, az utolsó negyedben kicsit széthullott a védekezésünk” – mondta a Ferencváros Bajnokok Ligája-győztes kapusa.

A csapatkapitány Varga Dénes szerint színvonalas, jó mérkőzést játszottak, ugyanakkor komoly hiányérzet van benne.

„A spanyoloknak volt két-három góljuk, amelyekhez mi segítettük hozzá őket, nekünk viszont nem voltak ilyen találataink, szóval a tizenegy gólunk bravúrosabb, mint az övék, ez nekem fáj” – mondta az olimpiai bajnok klasszis.

A Málta elleni összecsapással kapcsolatban megjegyezte, nem annyira kedvére való egy ilyen feladat, ami ugyanakkor most adott, így mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy minél nagyon gólkülönbséggel diadalmaskodjanak.

A csoport első helyezettje egyből negyeddöntőbe jut, míg a másodiknak játszania kell a nyolc közé jutásért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!