Rendhagyó koncertlemez

2023.01.24. 12:31

Muzsika a felhőben – különleges albummal jelentkezett a Kaláka

Az idén 54 éves zenekar az eddigi vinyl-, kazetta- és CD-megjelenések után első alkalommal adott ki kizárólag digitális platformokon elérhető albumot. A Fontosnak vélt vinnivalóim című lemez anyagát a zenekar saját rendezvényén, az egri Kaláka Fesztiválon rögzítette tavaly.

A megosztott Kossuth-díjjal másodszor kitüntetett Kaláka együttes tagjai, Becze Gábor, Gryllus Dániel, Radványi Balázs és Gryllus Vilmos előadóművészek (b-j) Kapolcson, a Kaláka udvarban 2020. október 2-án

Forrás: MTI

Fotó: Cseke Csilla

A digitális platformokon megjelent album címe az együttes életében fontos szerepet játszó, 2018-ban elhunyt erdélyi magyar költő, Kányádi Sándor Távolodóban című versének egy sora – tudatták a koncertlemezről szóló közleményben.

A kiadvány címe arra utal, hogy a Kaláka immár több mint fél évszázados történetében számos olyan versmegzenésítés született, amelyet az együttes a mai napig "visz magával". Közülük jó néhány kissé megváltozott, az utóbbi években a koncerteken már máshogy szólal meg, mint ahogy korábbi lemezeken vagy fellépéseken.

Az ötlet, hogy a Kaláka koncertanyagot adjon ki, a csapat technikusától, Ónodi Zsolttól származott. A zenekar korábban csak kétszer jelentetett meg élő felvételt: az 1989-es Boldog, szomorú dal a Kaláka huszadik születésnapjára készült, a jóval korábban rögzített Egyetemi Színpad '76 című CD 2002-ben jött ki.    

Kányádi-verssor a címe az együttes életében újdonságnak számító albumnak
Forrás: Kaláka

A tavalyi egri Kaláka Fesztiválon tartott nagykoncerten az együttes régi tagjai is közreműködtek. A régóta együtt muzsikáló négyes, Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs mellett színpadra lépett Huzella Péter és Mikó István. Az ott felvett hanganyagban az ismertebb Kaláka-nóták mellett még nem publikált, valamint vadonatúj dalok is helyet kaptak.

A rendhagyó albumon mások mellett Nagy László, Weöres Sándor, Tóth Árpád, Kiss Anna, Ady Endre, József Attila, Kosztolányi Dezső, Petőfi Sándor, Arany János és természetesen Kányádi Sándor megzenésített versei szerepelnek.

A tervek szerint a lemezt bemutató koncert az ősz folyamán lesz.

A Kaláka 1969-es megalakulása óta egyet jelent a magyar és az egyetemes költészet kimagasló alkotásainak megzenésítésével. A kétszeres Kossuth-díjas együttes eddig több mint harminc lemezt készített. 

A legújabb albumuk valamennyi ismert internetes zeneszolgáltatón és zeneáruházban elérhető.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában