Európa megteremtése

2022.08.30. 12:00

Izgalmas tárlattal várja a látogatókat a Nemzeti Levéltár a Várkert Bazárban

Hat európai nemzet különleges dokumentumai segítségével mutatják be a közös európai történelmet.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Hat európai nemzet különleges dokumentumai segítségével mutatja be a közös európai történelmet a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Európa megteremtése – Történelem, emlékezet és az európaiság ezeréves mítosza című tárlata szerdától a Várkert Bazárban.

A nemzetközi együttműködésben létrehozott kiállításon megtudható többek között, hogy miként kértek csókot rúnaírással 1100 körül Norvégiában, hogyan rendelte el Mária Terézia a Szent Jobb tiszteletét, mivel indokolta kérelmét Miguel de Cervantes a Don Quijote kiadására, mit tartalmazott Edvard Munch végrendelete, valamint hogy miként lett Werbőczi István egyenlő igazságszolgáltatásról írt levele a Magyar Királyság egyik meghatározó, több mint 400 évig érvényes jogi alapvetése – közölte az MTI-vel hétfőn a Nemzeti Levéltár.

A közlemény szerint a szerdától látható kiállítás a különleges dokumentumok segítségével megteremti azt a horizontot, ahonnan az európai történelem közös történelemként látható.

A kiállítás iratait európai országok levéltárainak munkatársai gyűjtötték össze és rendezték egymás mellé négy lehetséges nézőpont – Európa szellemisége, sokfélesége, az európai kereszténység és a felvilágosodás öröksége – szerint.

A tárlaton fiatal dizájnerek munkái is megtekinthetők, akik a portugál, a norvég, a máltai, a magyar és a spanyol archívumok irataiból inspirálódva terveztek használati tárgyakat vagy adaptálták azok motívumait hétköznapi eszközökre. A digitális felületeken a látogatókat a kiállítási tematikához kapcsolódó 3D videójáték, virtuális szerepjáték, kvíz- és memóriajátékok is várják.

Az Európa Digitális Kincsei című kiállítássorozat harmadik, befejező részeként nyíló tárlat a European Digital Treasures című projekthez kapcsolódik, melynek célja a levéltári anyagok minél szélesebb körű, zömmel digitális formára hagyatkozó bemutatása.

A kiállítások 2021-ben indultak vándorútjukra, hogy körbejárják a konzorcium levéltári partnereinek kiállítóhelyeit. A digitális technológiák teremtette lehetőségeknek köszönhetően a kiállítások több országban egyszerre tekinthetők meg, mivel a helyi dokumentumok eredeti, a külföldről „kölcsönzött” iratok digitális példányokként szerepelnek a tárlatokon – áll a közleményben.

Az ingyenesen megtekinthető kiállítás az Európai Unió Kreatív Európa programjának részfinanszírozásában jött létre, a Várkapitányság támogatásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában