Színes programsorozat

2022.06.10. 07:10

Június 23-án kezdődik a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó

A nagymarosi Duna-parton ötven zenei programmal, színházi, utcaszínházi előadásokkal, természetjáró és családi programokkal várják a látogatókat.

A nagymarosi Duna-parton ötven zenei programmal, köztük a Morcheeba koncertjével, színházi, utcaszínházi előadásokkal, természetjáró és családi programokkal várja a látogatókat a IX. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó június 23. és 26. között.

Navracsics Tibor területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős miniszter az esemény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat is megjelenik a VéNégy Fesztiválon. Kiemelte: a térségi szemléletet tágabbra is kiterjesztve az egész régióban gondolkoznak, nemcsak a Bakony-Balaton régióban, de Közép-Európában is.

A IX. VéNégy Fesztivált június 23. és 26. között rendezik meg Nagymaroson.
Forrás: VéNégy Fesztivál

Hozzátette: a VéNégy Fesztiválon jó lehetőséget látnak arra, hogy a kultúra közösségteremtő erejére is felhívják a figyelmet. A V4-nek szüksége van arra, hogy időről időre megéljük ezen nemzetek közösségét is, és tudatosítsuk, hogy nemcsak a múltban volt sokszor közös sorsunk, de a jövőben is közös pálya elé nézünk, ebben a kultúra lehet a legfontosabb energiát és tartást adó tényező – mondta.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a VéNégy Fesztivál keretet adott a magyar elnökségnek, a tavalyi kezdést és az idei zárást is kontúrozza. „A természet, a család és a kultúra egységét hangsúlyozzuk a négy ország együttműködésében, a fesztivál üzenete e köré fonódik” – tette hozzá.

Rétvári Bence, Nagymaros kormánypárti országgyűlési képviselője kiemelte: magas minőségű színházi és zenei programokat kínál az egyedi helyszínen megszervezett fesztivál, amelyen az idén külföldi sztárelőadó is részt vesz. Hangsúlyozta: minden évben egyre grandiózusabb rendezvénnyel várják a látogatókat.

Mint kiemelte, a Dunakanyarban minden héten kínálnak maradandó élményt adó kulturális, gasztronómiai programokat.

SZÛCS Nelli; TRILL ZSOLT; KIS Domonkos Márk
Trill Zsolt és Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház művészei, valamint Kis Domonkos Márk fesztiváligazgató (j-b) a IX. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó sajtótájékoztatóján egy budapesti rendezvényhajón 2022. június 9-én.
Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Heinczinger Balázs, Nagymaros polgármestere felidézte, hogy tavaly rendezték meg először a településen a fesztivált. Elmondta: ekkora volumenű rendezvény korábban még nem volt Nagymaroson, a tavalyi fesztivál nagy sikert aratott. Mint mondta, az idén nagyobb területtel készülnek, több látogatót várnak a tavalyinál. Kiemelte: az eseményen az idén is fellép a helyi művészeti iskola ütőhangszeres növendékeinek zenekara, a Nagymarosi Ütősök.

Mint elhangzott, a szervezők kiemelt hangsúlyt fektetnek a visegrádi négyek országaiból érkező társulatok és fiatal tehetségek bemutatására. A cseh, szlovák, lengyel és magyar színházi élet izgalmas produkcióit tárják a közönség elé.

Kis Domonkos Márk fesztiváligazgató elmondta: tíz éve indították útjára a rendezvényt, azonban a járványhelyzet miatt az idén a 9. rendezvény valósulhat meg. Kiemelte: a Nemzeti Színház Viktor Rizsakov rendezte Fodrásznő című előadásával nyílik a programsorozat, amelyen 20 színházi produkció látható, többek között a lengyel Song of the Goat Theater is fellép, egy Shakespeare-tragédia feldolgozásával.

Elmondta: az idén először rendezik meg a Szárnyas Szarvas Utcaszínházi Fesztivált, amelyen magyar, lengyel, cseh és szlovák előadásokat mutatnak be.

LUKÁCS László
Sidlovics Gábor (b) és Lukács László, a Tankcsapda zenekar tagjai a IX. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó sajtótájékoztatóján egy budapesti rendezvényhajón 2022. június 9-én.
Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Mint mondta, több mint 50 zenei programot sorakoztatnak fel, köztük a brit Morcheeba koncertjét is.

A fesztiválon fellép a Halott Pénz, a Tankcsapda, a Vad Fruttik, a Bohemian Betyars, a hiperkarma, a Konyha, az Elefánt, a Platon Karataev, Ferenczi György és a Rackajam, a Carson Coma, az Irie Maffia, de érkezik Ausztriából a Russkaja, Lengyelországból a Cheap Tobacco, Csehországból az I Love You Honey Bunny, valamint Szlovákiából a 7PM Band. A VéNégy színpadon a Hangfoglaló Program díjazott csapatai is koncerteznek.

Kiemelte: hagyományteremtő szándékkal elindítják a VéNégy Fesztivál és Művészeti Évzáró eseményt. Az Ártér elnevezésű helyszínen megszólítják a színművészeti, a táncművészeti, a képzőművészeti, a MOME és a zeneművészeti egyetem hallgatóit és oktatóit. Napközben a szabadegyetem keretei között szemináriumokkal, beszélgetésekkel is várják a hallgatókat.

Minden évben egyre grandiózusabb fesztivállal várják a látogatókat.
Forrás: VéNégy Fesztivál

Elmondta: missziójuk a színházbajárás népszerűsítése, ezért a kedvezményes színházjegy megvásárlásával az előadás megtekintését követően a koncertek is látogathatók.

Borítókép: Sidlovics Gábor és Lukács László, a Tankcsapda zenekar tagjai, Heinczinger Balázs, Nagymaros polgármestere, Rétvári Bence KDNP-s országgyűlési képviselő, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Navracsics Tibor területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős miniszter, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Kis Domonkos Márk fesztiváligazgató, valamint Szűcs Nelli és Trill Zsolt, a Nemzeti Színház művészei (b-j) a IX. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó  sajtótájékoztatóján egy budapesti rendezvényhajón, 2022. június 9-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában