Szentendre

2022.05.19. 13:36

Novák Katalin: az anyanyelv és a kultúra köti össze Erdélyt és Magyarországot

Átadták a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének első kiállítási egységét.

Magyar anyanyelvünk, közös történetünk és kultúránk az a köldökzsinór, amely összeköti Erdélyt Magyarországgal – mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének megnyitóján csütörtökön Szentendrén.

Novák Katalin kiemelte, hogy az erdélyi magyar kultúra nem a múltunk egy darabja, hanem a jelenünk része, kulcs a magyar jövőhöz. Erdély nélkül Magyarország sem lenne ugyanaz – hangsúlyozta.

Mint mondta, a szentendrei skanzen erdélyi tájegysége olyan, mint egy csillagkapu, lehetőség arra, hogy átlépjünk tér és idő korlátain, s Erdélyben érezzük magunkat.

Kitért arra is, hogy Szentendréről egyenesen Erdélybe vezet az útja. Meglátogatja Kolozsvárt, részt vesz egyebek mellett a tíz most felújított templom egyikének szentelésén Magyarlapádon, sétál majd a Bethlen Gábor alapította nagyenyedi kollégium udvarán, Gyulafehérváron pedig felavatja Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szobrát, megkoszorúzza Márton Áron püspök sírját.

A köztársasági elnök kiemelte: harminc évvel a rendszerváltoztatást követően, egy bő évtized következetes nemzetépítő és nemzettudat-erősítő munkája után egyre többen érzik a késztetést, hogy útra keljenek, és személyesen is megtapasztalják, mit jelent, hogy a magyar nemzet határai túlnyúlnak az ország határain.

NOVÁK Katalin
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének első kiállítási egysége ünnepélyes megnyitója 2022. május 19-én.
Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezekben a hetekben diákok ezrei kelnek útra, hogy a Határtalanul programnak köszönhetően a határon túli közösségeinkkel találkozzanak – tette hozzá.

A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy véres háború dúl Európa kapujában, ami minden ünnepünkre árnyékot vet, de éppen ezért még fontosabb, hogy őrizzük, védjük és gazdagítsuk értékeinket, kultúránk kincseit. A hagyományos haderő fejlesztése mellett kell az anyanyelv, a bennünket összekötő és minket lényegileg meghatározó kulturális önazonosság erősítése is.

Akkor vagyunk igazán erősek, akkor vagyunk képesek megvédeni magunkat, akkor ellenálló a nemzetünk, ha tudjuk, honnan jöttünk, kihez tartozunk. Erről szól a mai nap

– emlékeztetett.

Novák Katalin kiemelte: most nem egy hagyományos kiállítást nyitnak meg, hanem sokkal többet annál. Ez a hely tájékozódási pont lehet minden látogató számára, mert romantizálás nélkül megmutatja, befogadhatóvá teszi kicsiknek és nagyoknak Erdély sokszínűségét és kincseit, megmutat valamit abból a titokból, ami Erdélyt olyanná tette, amilyennek szeretjük – fogalmazott.

NOVÁK Katalin
Résztvevők a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének első kiállítási egysége ünnepélyes megnyitóján 2022. május 19-én.
Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A következő évtizedek kiemelt céljának nevezte, hogy többen, jobban, szebben éljünk, ehhez pedig – mint mondta – gondozni kell mindazon értékeket, amelyek hozzájárulnak a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarság fennmaradásához.

Meg kell őriznünk közös örökségünket, kultúránkat, a magyar nyelvet és teljes kulturális hagyatékunkat, hiszen mindezek összessége a hazához kötés kiindulópontja

– hangsúlyozta.

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének csütörtökön megnyílt első kiállítási egységében az érdeklődők bepillantást nyerhetnek nemcsak az erdélyi falu, hanem a székelyföldi városok lakóinak polgárosodó életébe is.

A kiállítás különlegessége, hogy a Skanzen történetében most először vállalkozik annak bemutatására, hogy a 20. századi hétköznapok és ünnepek világában már nem választható szét a falusi és a városi életmód. A kisvárost hat épület, az erdélyi falut öt porta és az egyházi telken álló unitárius templom, iskola, kultúrház jeleníti meg.

Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének első kiállítási egysége ünnepélyes megnyitóján 2022. május 19-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában