Az elemi részecskéktől a világűrig

2022.05.31. 16:05

Izgalmas kiállítás mutatja be a Műegyetem elmúlt 240 évét

A kiállítótérben a nyolc műegyetemi kar mindegyike egy-egy installációval mutatkozik be.

A Műegyetem történetének elmúlt 240 évét mutatja be Az elemi részecskéktől a világűrig című ingyenes kiállítás, amely hétfőtől látható a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) újonnan átadott látogatóközpontjában.

A BME hétfői közleménye szerint az új látogatóközpontban megnyílt kiállítás az intézmény kimagasló eredményei, nemzetgazdasági jelentőségű képzéseinek hagyományai és innovációi mellett az itt végzett és a jelenlegi hallgatók kutatásait mutatja be.

Megtekinthetők az egyetem történeti és kutatásfejlesztési érdekességei: a rektori lánc másolata, amelynek eredetijét Habsburg József herceg 1909-ben adományozta az intézménynek, vagy a világ legkisebb, mindössze 5-ször 5-ször 5 centiméteres SMOG-1 nevű kisműholdja.

A BME közreműködésével fejlesztett Cavinton gyógyszer molekulamodellje mellett bemutatják a Litracon nevű üvegbetont, Losonczi Áron építészmérnök világszerte alkalmazott fejlesztését, valamint egy önvezető modellautót is.

A kiállítótérben a nyolc műegyetemi kar mindegyike egy-egy installációval mutatkozik be. A látogatók megismerhetik például az első magyar építészmérnöknő, Várnay Marianne munkásságát, Oláh György Nobel-díjas kémikus műegyetemi kutatási témáit, olvashatnak a drónfejlesztés legújabb eredményeiről és újrahasznosított üvegből készült innovatív építőanyagokat is láthatnak.

A Műegyetem mérföldköveit bemutató idővonal az elődintézmény, az Institutum Geometrico-Hydrotechnicum 1782-es megalakulásától az egyetemi rendre emelkedésen és az 1956-os szabadságharcban való szerepvállaláson keresztül egészen napjainkig vezet, sorra veszi a legutóbbi években született eredményeket is. Mint írják, 2020-ban az intézmény például csatlakozott a 9 partnerből álló EELISA (European Engineering Learning Innovation & Science Alliance) egyetemi szövetséghez, rá egy évre pedig megnyitotta kapuit a BME Balatonfüredi Tudáscentruma.

A BME több mint két évszázada otthona azoknak a mérnököknek, közgazdászoknak, természettudósoknak, akik kutatásaikkal és találmányaikkal szakmai áttöréseket érnek el, valamint munkájukkal és szakértelmükkel hozzájárulnak a rendkívüli megoldásokat kívánó jövő formálásához – idézi a közlemény Czigány Tibor rektort, aki szerint a látogatóközpontban létrejött kiállítás a műegyetemi szakok iránt érdeklődő középiskolásoknak, a külföldi vendégeknek és a volt hallgatóknak is egyaránt élményt nyújthat.

A BME Látogatóközpont hétfőtől péntekig reggel 6-tól este 9 óráig látogatható az intézmény központi épületében.

Borítókép: Fényfestés a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem épületén az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából 2017. október 22-én. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában