A Dal 2022

2022.02.11. 08:46

Tátrai Tibor új formációjával lép színpadra

A hazai könnyűzenei élet meghatározó gitárosa, Tátrai Tibor lesz A Dal 2022 szombati harmadik válogatójában az extra produkció. A zenész az élő show-ban vadonatúj formációjával, a Godfater.-rel lép színpadra.

A friss csapatot a Duna nézői láthatják először a szombaton 19 óra 35 perckor kezdődő műsorban – közölte az MTVA.

   

Mint írták, Tátrai Tibor eddigi fél évszázados pályája alatt már két tucat zenei formáció gitárosa volt, a magyar rockzene szinte valamennyi meghatározó alakjával alkotott. 

A Kossuth- és Liszt-díjas művész alig egy hónapja jelentette be, hogy megalakult a Godfater. nevű együttese, amelyben fiatal zenei tehetségekkel játszik együtt.

A dalválasztóban szombaton újabb tíz produkció kap lehetőséget, hogy az elődöntőbe kerüljön, és az év dala legyen 2022-ben. Színpadra lép BariLaci (dalának címe: Elsétáltál), Greta (Igazi kincs), a Heatlie (Hideg fény), a Medroy (Hol a helyem), Nyári Aliz (Félóra nyár), Oláh Ibolya (Nem adom el), a Phoenix Rt (Levegőt!), Solére (Másért), a Sharonz (Szép más világ), valamint a Third Planet (Táncol a világ).

   

A Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter által alkotott szakmai zsűri mellett a nézőkön múlik a dalok és az előadók sorsa. Hogy melyik lesz Magyarország slágere, az a március 12-i döntőben derül ki.

   

További információk A Dal 2022 Facebook- és Instagram-oldalán, a műsor hivatalos YouTube és TikTok csatornáján találhatók.

Borítókép: Tátrai Tibor „Tibusz” Liszt Ferenc-díjas gitárművész, zeneszerző, érdemes művész, a Tátrai Band, a Magyar Atom, a Latin Duó, a Boom Boom és a Tátrai Trend zenekarok alapítója és vezetője budapesti otthonában 2021. június 25-én

Címkék#A Dal 2022

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában