Nagyszabású ünnepség

2021.11.08. 18:20

Köszöntötte új örökös tagjait és idei díjazottjait az Opera

Az ünnep alkalmából új saját díjat is alapítottak, amellyel újságírók, médiaszakemberek munkáját ismerik el.

Új örökös tagok köszöntésével, valamint saját alapítású díjainak átadásával ünnepelte Erkel Ferenc születésnapját a Magyar Állami Operaház hétfőn a budapesti Erkel Színházban.

A Magyar Állami Operaház Örökös Tagjai idén Kertesi Ingrid és Róka István operaénekest, valamint ifjabb Harangozó Gyula koreográfust, balettművészt, a Magyar Nemzeti Balett korábbi igazgatóját választották soraikba. Busa Tamás és Mersei Miklós operaénekesek, valamint Mihály András gordonkaművész, karmester, az Opera egykori főtitkára és igazgatója posztumusz részesült az elismerésben.

Ókovács Szilveszter főigazgató a díjátadón elmondta, új díjat is alapítottak, így saját munkatársai mellett az intézmény idén első ízben az Opera Corpus sajtódíjjal újságírók, médiaszakemberek munkáját is elismerte.

Az állandó változásban és mozgásban jól jön a stabilitás, ezt jelentik az örökös tagok, akik az opera testének állandó részét jelentik – hangsúlyozta Szinetár Miklós címzetes főigazgató.

A díjátadón vette át az elismerést Berczelly István operaénekes is, aki tavaly lett a Magyar Állami Operaház Mesterművésze. A magánénekesek közül a Székely Mihály-emlékplakettet művészi és emberi magatartása alapján Keszei Bori, a legszebb, legtisztább magyar kiejtésű énekesnek odaítélhető Melis György-díjat Cser Krisztián, az ösztönös tehetséget és színpadi személyiséget elismerő Sudlik Mária-díjat Kovács Annamária vehette át. A Závodszky Zoltán-díjat, amelyet a Wagner-előadásokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészek kaphatnak meg, Rálik Szilvia kapta.

A Vágó Nelly-emlékérmet Horváth Kata jelmeztervezőnek ítélték oda, amíg az operai háttérszakmákban dolgozóknak odaítélendő Vasfüggöny-díjban Németh István hangosító részesült. Az előadásokért elnevezésű emlékérmet Fejes-Luczás Rita orvosi asszisztens és Katona-Pecze Xénia kulturális menedzser vehette át. Az adminisztrációban dolgozókat elismerő Dárday Andor-emlékplakettet Kovács Zsófi jog- és humánpolitikai osztályvezető és Száraz Alexandra bérgazdálkodási osztályvezető kapta meg. Az Opera ezen kívül idén is jubileumi arany emlékgyűrűvel köszöntötte azokat a művészeket és munkatársakat, akik 25 éve dolgoznak az intézménynél.

Idén első ízben adta át a Magyar Állami Operaház az általa alapított Opera Corpus sajtódíjat.

Az elismeréssel az intézmény olyan újságírók, médiumok és kommunikációs szakemberek munkáját kívánja jutalmazni, akik az elmúlt évtizedben a kulturális sajtó szűkülő piaci lehetőségei ellenére is önzetlen munkával segítették az Opera eseményeinek, művészeinek publicitását, példaértékű nyitottsággal, alapossággal és tárgyilagossággal számoltak be az intézmény produkcióiról.

Az első évben Bóka Gábor, az Operavilág.hu szerkesztője, Bóta Gábor rádiós és televíziós műsorvezető, kritikus, Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója, Gábor László, az Origo főszerkesztője, László Ferenc zenekritikus, Lukács Csilla, az ATV terjesztési igazgatója, Mohácsi Szilvia rádiós és televíziós újságíró, Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója és Zsoldos Dávid, a Papageno ügyvezetője részesült az elismerésben.

A Magyar Állami Operaház 2013 óta ünnepli a nemzeti romantikus opera megteremtőjének születésnapján a magyar opera napján. 2015 óta pedig ezen a napon jelenti be az intézmény új Örökös Tagjait, valamint adja át azon elismeréseit és díjait, amelyeket korábban az évadnyitó társulati ülésen, szűk körben vehettek át az intézmény művészei és munkatársai.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!