Ország-világ

2021.10.19. 13:18

Ha 2006-ban nem történnek meg azok az események, most nem lenne miről forgatni (videó)

Október 21-én mutatják be a 2006-os események alapján készült Elk*rtuk című politikai krimit. Ennek kapcsán Kálomista Gábor producert, a Thália Színház igazgatóját a vele készült interjúban kérdezték a magyar mozikról, Gyurcsány Ferencről és arról, hogy lehet-e Magyarországon ideológia nélkül filmet készíteni.

Budapest, 2019. október 2. Kálomista Gábor, a Thália Színház igazgatója beszédet mond a színház új játszóhelye, a Thália Télikert avatásán 2019. október 2-án. MTI/Mónus Márton

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

A Thália Színház útvesztőjében néhány kanyar után máris a producer irodájában találtuk magunkat, aki politikusokat megszégyenítő pontossággal fogadott minket, egy határozott, magabiztos ember képét mutatva – írja a 888.hu.

A szeméből azonban sütött a szenvedély, mihelyst legújabb gyermekéről, az Elk*rtukról kérdezték.

Legutóbb azt mondta, hogy még zajlanak a tárgyalások a Cinema Cityvel a film vetítésével kapcsolatban. Sikerült azóta megegyezni?

Szerződést kötöttünk a Cinema Cityvel, beosztották a filmet napi 5 előadásra, amiben van reggel 10 órási vetítés is. Elég kevés kapacitás, a Dűne vagy a Venom 30 vetítéséhez képest. De az első héten meg fogjuk majd látni, hogy mekkora is a közönségigény rá, és reméljük, hogy akkor ők is látják, hogy ezt a vetítésszámot emelni kell.

Buda Andrea, a Cinema City marketingigazgatója szerint a film nagyon „kompetitív környezetben kerül vetítésre”. Ezt az indokot hozta fel arra a vádra, miszerint politikai okok állnak az alkotás ellehetetlenítése mögött.

Minden film kompetitív környezetben van, valljuk be. Való igaz, hogy ez is rengeteg nagy amerikai blockbusterrel együtt jelenik meg, de mi ezzel nem nagyon tudunk mit kezdeni. Egy évfordulóra csináltunk filmet, amely október 23-án van. Tudni lehetett, hogy ekkor fog kijönni, úgyhogy ettől a dátumtól nem nagyon tudunk eltérni. Az előzetes érdeklődés viszont indokolja, hogy a mozik tekintsék át a műsorbeosztást. Nagyon bízom benne, hogy tényleg befejezzük ezt az áldatlan vitát, és a Cinema Cityvel jó hangulatban fogunk nagyon sok nézőt generálni, az ő mozijaikba is, hiszen elsősorban a piacból élnek.

Liszka Tamás a Budapest Filmtől egy korábbi interjújára azt reagálta, hogy a politikai érdekekről szóló vád az ön részéről csak egy „ügyes marketingfogás”. Ellenben azóta a korábbi egyhez képest több időpontot is kapott a film a Corvin moziba.

Ez a marketingfogás nem rajtam múlt. Ha tisztességesen beosztják a filmet, amint az várható lett volna, akkor nem így lenne, hiszen jeleztük, hogy milyen kampánnyal érkezik az alkotás, sőt a Budapest Filmnek az az állítása sem fedi a valóságot, hogy nem látták. Az egyik felelősségteljes pozícióban lévő vezetőjük látta a korhatár-besorolási bizottságban. Tehát ez sem igaz. Már a kérdést is nagyon nehezen hiszem el, amit feltesznek. A filmet napi egy előadásra osztották be, és gyakorlatilag két óra alatt elfogytak a jegyek, majd az esti sávba is betették, amire pedig másfél-két nap alatt elkeltek, most kaptunk még egy vetítést, amelyre szerintem szintén pár nap alatt elfogynak. Mindez nem támasztja alá az ő állításaikat. Ahogy az sem, hogy nem veszik fel a többi mozijukba, ugyanis még hat van nekik, többtermesek is, amelyekben szintén nem hajlandók játszani, mert szerintük ez közönségfilm. Végeztünk egy kutatást, akkor 13 film ment párhuzamosan a Corvinban és a többi mozijukban. Szóval hogy ez a film nem való a Puskinba, a Toldiba és így tovább, hogy egy független magyar történelmi film ne tudjon bekerülni a mozikba, azt barokkos túlzásnak tartom.

A teljes interjú ITT olvasható!

Művészfilm

Azóta napvilágot látott a hír, miszerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság döntése alapján megfelel a hazai művészfilmek kritériumainak az Elk*rtuk című film, ugyanis megkapta az ART-mozis besorolást. Vagyis az eddigi kifogásokkal ellentétben, az ország összes mozija – multiplex és művész mozi – is játszhatja október 21-től a politikai krimit.

Borítókép: Kálomista Gábor, a Thália Színház igazgatója beszédet mond a színház új játszóhelye, a Thália Télikert avatásán 2019. október 2-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában