különleges koncepció

2021.07.31. 09:40

Új dallal jelentkezett a Mörk

Novemberben jelentkezik második nagylemezével a hazai és nemzetközi viszonylatban is jelentős sikereket elért Mörk. Az új anyag első előfutára a Like A Bird című dal, ami zeneileg már önmagában egy kiforrottabb irányt sejtet, szövegében pedig a belső konfliktusok feldolgozására koncentrál.

Fotó: Batori Gabor

A Mörk új albumát egy különleges koncepció mentén, havonta egy dal megjelentetésével mutatja be a közönségnek. Saját bevallásuk szerint egy sokkal koherensebb irányt vettek, és ügyeltek arra, hogy a részek sokkal jobban illeszkedjenek egymáshoz. De a dalokban megmaradt a “mörkös” sokszínűség, és továbbra is széles érzelmi spektrumon mozognak. A történet novemberben érkező lemezükön teljesedik ki, de most megjelenő Like A Bird című daluk már remekül prezentálja az utat, amit a következő hónapokban bejárhatunk velük. Továbbra is a soul és az urban funk tengelyén kalandozhatunk együtt, megfűszerezve egy kis kortárs r’n’b-vel és egy jó adag pszichedéliával. A keverésnél Fenyvesi Márton (Sinistra Budapest) volt segítségükre, inspirációként pedig olyan előadókat emlegetnek, mint a Khruangbin, vagy az Unknown Mortal Orchestra.

A Like A Bird Szeifert Bálint “Jason” gitáros ötlete nyomán született – a dal története öt-hat évvel ezelőttre nyúlik vissza. Azóta többször elő-előkerült a fiókból, de csak mostanra állt csak össze. Főleg, hogy egy régóta dédelgetett ötletet is megvalósítottak: a hangszerarzenálba bekerült az elektromos szitár-gitár, ami amellett, hogy egy teljesen új ízt hoz a hangzásba, olyan, mintha a puzzle utolsó darabja került volna a helyére. A szerzemény a lemez talán legkönnyedebb dala, holott egy lelkileg megterhelő időszakban született, ami még a COVID előtt kezdődött a zenekar életében.

“Belső konfliktusok kerültek felszínre, amikkel nehezen küzdöttünk meg, de sikerült. Hogy lehet az, hogy imádsz valakiket, mégis hatalmas nehézségek adódnak a kapcsolatotokban?

Erre a belső vívódásra jött a járványhelyzet, amivel ez az egész csak még inkább párhuzamba került. A Like A Bird ezt a kérdéskört járja körbe, ezért számunkra egyfajta megnyugvást is jelent a megszületése. Valahol át is segített minket ezen a nehéz időszakon:

láttuk, mennyire fontos az összefogás, és a mi kis mikroszintünkön is újraértékeltük azt, hogy például mennyire jó találkozni és együtt zenélni.”

A Like A Bird tehát őszintén mutatja be azt, hogy mindenki életében vannak nehéz, megterhelő időszakok, de ez a természet rendje, ezeket is meg kell élnünk ahhoz, hogy a megoldást aztán értékelni tudjuk. A dal szerkezetében is ezek a periódusok váltakoznak: a versszakokban felmerülő gondokon lát át ez a bizonyos, kívülálló kis madárka, a maga nyugodt, “nincs baj” érzésével. És ez a motívum jelenik meg a single borítóján is, egy szalakóta képében, ami a texasi Ishaq Fahim munkáját dicséri.

A Like A Bird tehát csak az első lépés, novemberig minden hónapban megismerkedhetünk a Mörk egy-egy új dalával, de koncertjeiken már előbb is ízelítőt kaphatunk belőlük. Budapesten legközelebb augusztus 28-án, a MONYO Landben láthatjuk és hallhatjuk őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában