üzenet

2021.05.25. 19:20

A színház visszavár címmel indít kampányt a Déryné Program

Azt akarják üzenni a nézőknek, hogy számítanak rájuk, visszavárják őket, hiszen az a szellemi-lelki táplálék, amit a színház nyújt, számukra is hiánypótló.

A színház visszavár címmel indít kampányt a Déryné Program az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkárságának megbízásából.

A projekt szakmai összefogásban valósul meg, a résztvevő kulturális intézmények a közönség iránti hálájuk kifejezése mellett az újbóli személyes találkozásra szeretnék ösztönözni nézőiket – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a kampányt életre hívó Déryné Program partnereként a Nemzeti Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház, a Budapesti Operettszínház, a Thália Színház és a Fővárosi Nagycirkusz vesz részt a projektben. A kezdeményezés célja a kultúrafogyasztás társadalmi üzenetének erősítése.

A színház visszavár bemutatja, hogy az előadóművészeti szakemberek hálásak a közönség támogatásáért, és várják, hogy a nézőkkel való személyes találkozáson keresztül újra átélhessék együtt a színház varázslatát.

A közleményben Kis Domonkos Márk színművészt, a Déryné Program igazgatóját idézik, aki elmondta: a legfájóbb számukra a bizonytalan ideig tartó várakozás a találkozások nélküli légüres térben. „A bennünk rekedt alkotóenergia ugyan folyton új utakat keresett, de a nézőkkel való fizikai találkozás nélkül nem tudott a színház igazi csodája létrejönni” – tette hozzá.

Mint mondta, a kampánnyal azt akarják üzenni a nézőknek, hogy számítanak rájuk, visszavárják őket, hiszen az a szellemi-lelki táplálék, amit a színház nyújt, számukra is hiánypótló.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kiemelten fontosnak tartja a nehéz helyzetbe került kulturális szegmens támogatását, így a Déryné Program kezdeményezését azonnal felkarolta – áll a közleményben.

Fekete Pétert, az Emmi kultúráért felelős államtitkárát idézik, aki úgy fogalmazott: a világnak fel kell ébrednie ebből a szörnyű és sok áldozatot követelő „rémséges valótlanságból”, és folytatnia, vagy újrakezdenie mindent.

Mint mondta, a művészetekben, a művészek járványhelyzetben felmutatott bátorságának és alkotói józanságának köszönhetően, vélhetően ott folytatódik minden, ahol megszakadni látszottak az addigi alkotói folyamatok. „Folytassuk hát még nagyobb szívvel, erővel, hálával, tenni akarással. A színház mindenkit visszavár!” – idézik Fekete Péter szavait.

A kezdeményezés és a kampánystratégia a több kulturális intézmény és színház marketingjét is segítő Brandtailor nevéhez fűződik, a kreatív tervezést és a produkciót a Creativo Media, az arculatot a StrongSolutions, a kommunikációt a VízióMédia jegyzi.

Az üzenetet a projektet életre hívó alkotók és szakemberek először május-júniusban, ezt követően pedig az augusztus-szeptemberi időszakban is erősíteni kívánják a nézőkben.

A kampányfilm és a hozzá kapcsolódó tartalmak a www.aszinhavisszavar.hu oldalon, illetve a rövidfilm a linken, a dokumentumfilm https://youtu.be/98qwK9McNMc linken érhető el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában