Magas színvonal

2021.04.13. 12:00

Rangos szakmai díjat kapott a PTE Egyetemi Levéltára

A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának ítélte a 2020-as Év Levéltára díjat a Magyar Levéltárosok Egyesülete – közölte Budapest Főváros Levéltára kedden.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A közlemény szerint a bíráló bizottság a beérkezett pályázatok alapján egyhangúlag ítélte oda a pécsi intézménynek a díjat, amellyel 2012-es alapítása óta immár kilencedik alkalommal ismerik el a kiemelkedő szakmai tevékenységet folytató levéltári intézményeket.

A döntés indoklásában kiemelték, hogy a PTE Egyetemi Levéltára másfél évtizede magas színvonalon végzi szakmai munkáját, kiemelkedő a beágyazottsága az egyetemi életbe és kutatásba. Magas szintű tudományos munkát végez, amelyet számos kiadvány, kiállítás és konferencia igazol.

Az elismerést hagyományosan a Nyitott Levéltárak programsorozat központi rendezvényén adják át, a koronavírus-járvány miatt azonban idén erre virtuális formában kerül sor – áll az összegzésben.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában