hiánypótló intézmény

2021.01.27. 13:46

Méltó körülmények közé kerül az Árpád-ház kutatása Székesfehérváron

Jövő év végére készül el az Árpád-ház kutatóintézet és ideiglenes látogatóközpont Székesfehérváron.

A tervek szerint 2022 végére készül el az Árpád-ház kutatóintézet és ideiglenes látogatóközpont Székesfehérváron – jelentette be Vargha Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője a kivitelezés indulásáról tartott szerdai sajtótájékoztatóján.

„Az ország bölcsője” kiemelt alprogram első szakaszának részeként létrejövő kiállítótér 3,963 milliárd forintos támogatásból valósul meg.

A munkálatokat a Fehérép Építőipari és Kereskedelmi Fővállalkozó Kft. végzi.

Vargha Tamás közölte, hogy a volt Köztársaság mozi helyén kialakítandó kiállítótér és látogatóközpont területén lesz az Árpád-ház kutatóintézet is, amely a Városi Levéltár és Kutatóintézet részeként fog működni. Jelezte, hogy

a kiállítótérben a királyi koronázó templomot fogják megidézni az eredeti kövek felhasználásával.

A képviselő az épület bejárásán megjegyezte, hogy az épület több mint tíz éve üresen áll, állapota erősen leromlott, az előzetes vizsgálatok és feltárások alapján az átalakításhoz bontási munkák szükségesek. Kiemelte, hogy

a projekt célja egy olyan kulturális és információs pont kialakítása, mely a székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyhez kapcsolódva bemutatja annak történelmi, társadalmi, földrajzi és építészeti jelentőségét,

továbbá megfelelő munkakörülményeket biztosít a történészek, régészek, művészettörténészek, muzeológusok és időszaki kutatók részére.

A sajtóanyag szerint az épület alatt 350 négyzetméteres pinceszint létesül, amelyen az értékes kőanyagok és a kutatóintézet iratanyagai kapnak helyet, valamint ruhatárat és mosdókat is kialakítanak.

A földszinten lesz a hajdani nézőteret idéző, 400 négyzetméter alapterületű, változó belmagasságú, íves falú kiállítótér, amely a bazilika alapítójának, Szent Istvánnak az alakját és az alapítás időszakát idézi meg.

A kiállításon kívül itt lesz egy könyvtár, rendezvényeknek helyet adó tárgyaló, foglalkoztató tér, továbbá egy kutatóintézeti irodaegység. Az első emeleti kiállítás időrendben mutatja be az egymást követő két gótikus építési periódus jellegzetességeit. A második emeleten lesz egy kétirányú múzeumpedagógiai foglalkoztató, valamint a prépostság és a bazilika kutatástörténetét bemutató tárlat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában