élőben lehet követni

2020.12.11. 10:21

Online ünneplik a magyar kórusok napját

Online ünneplik a magyar kórusok napját beszélgetésekkel, zenei összeállításokkal december 16-án és 17-én a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA szervezésében.

A műsorfolyamot a KÓTA Facebook-oldalán lehet majd élőben nyomon követni, valamint utólag megtekinthető lesz a KÓTA YouTube-csatornáján.

Az idei felhívásra korábbi szerepléseik felvételeivel jelentkezhettek a kórusok négy kategóriában: Kodály Zoltán kórusművei vagy Kodály gyűjtötte népdalok, adventi/karácsonyi darabok, kortárs kóruszene és a kedvencek, azaz az együttesek legszívesebben énekelt darabjai – közölte a szervezet.

A felhívásra 131 énekkar küldött videókat az ország minden megyéjéből és határainkon túlról, Erdélyből, a Felvidékről, Burgenlandból, valamint a Hágai Magyar Kórus, amely már rendszeres résztvevője a sorozatnak.

A műsorfolyamot beszélgetések színesítik magyar és külföldi szakemberek részvételével. A riportokat Bognár László készíti, aki vendégeivel a kórusénekeseket és karnagyaikat leginkább foglalkoztató témákat érinti majd. Szó lesz arról, hogy a karantén és a korlátozások idején milyen módszereket próbáltak ki az együttesek a próbák és fellépések pótlására, valamint a legjobb külföldi gyakorlatokról is, emellett bemutatják a szervező, idén 50 éves KÓTA eddigi munkáját és jövőbeli terveit is. A nagy múltú esemény ezen új formájának ötletgazdája Bognár László, az 5. Szólam Alapítvány elnöke.

A Magyar Kórusok Napját 1991 óta ünnepli a KÓTA Kodály Zoltán születésnapjához igazodva.

Eleinte a Zeneakadémián tartottak hangversenyt, majd 2017 óta a felhívást kibővítve a kórusok a saját szervezésű eseményeiket nevezhették be a sorozatba, valamint évente egy-egy nagyobb rendezvényt is tartottak valamelyik vidéki nagyvárosban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában