220 éve született a költő

2020.11.17. 16:19

Online szerveznek Vörösmarty-versünnepet decemberben

Vörösmarty-versünnepet szerveznek online a költő születésének 220. évfordulója alkalmából, az eseményt a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola a kápolnásnyéki Vörösmarty Emlékházzal együttműködésben valósítja meg – tudatta a Magyar Versmondók Egyesülete hétfőn.

Forrás: Shutterstock

A Versünnepen az ország minden iskolájának tanulói részt vehetnek. A feltételek között szerepel, hogy december 15-ig egy szabadon választott Vörösmarty verset videón vagy telefonon rögzítve kell beküldeni. A jelentkezőnek fel kell tüntetnie a nevét, korát, iskoláját és lakcímét olvasható a közleményben.

Mint írják, az iskolák összegyűjtve is elküldhetik nevező versmondóik anyagait, de egyénileg is lehet nevezni. A zsűri 2 kategóriában hirdet eredményt, 6-12 és 13-18 éves korig. Mindkét kategóriából 5-5 versmondó jut a Versünnep döntőjébe. Az esemény napján egy kötelező és a szabadon választott, korábban beküldött verset szavalnak el a résztevők, ezek alapján hirdet végeredményt a zsűri. Kategóriánkként az első három helyezett díjazásban és minden döntőbe jutott versmondó ajándékban részesül.

A nevező iskolákat is elismerésben részesítik a szervezők. A vírushelyzetre való tekintettel a Versünnepet kizárólag virtuálisan vezénylik le. Bővebb információk www.vorosmartyemlekhaz.hu weboldalon találhatók áll az összegzésben.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában