Otthon, távol a hazától

2020.11.14. 12:45

Az ausztráliai Brisbane magyarjairól vetít filmet a magyar szórvány napján a Duna World

2015 óta november 15-én, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és halálának napján ünnepeljük a magyar szórvány napját.

A magyar Országgyűlés döntésének köszönhetően ezen a napon emlékezünk a szórványban élőkre, mit jelenthet egy olyan országban magyarnak lenni, magyarul beszélni, ahol a kisebbséghez tartoznak.

„Dr. Kovács Lőrinc Brisbane-ban élő református lelkészről, tiszteletbeli konzulról forgattunk egy riport-dokumentumfilmet, ”Otthon, távol a hazától„ címmel, amelyet a közmédia Duna World csatornája november 15-én, 11 óra 50 perckor tűz műsorra” – közölték portálunkkal az alkotók Kristóf Hajnalka és Vladucz Zoltán.

Az 52 perces film bemutatja az Ausztrália Brisbane-ban élő magyar közösséget, mindazokat az álmokat, amelyeket távol a hazától a magyarságuk megőrzésért valósítanak meg.

Adományokból felépítettek egy ökumenikus templomot, magyar nyelvű énekeskönyvet nyomtattak, amatőr színtársulatukkal évről-évre színpadra állítanak ismert magyar szerzők műveit.

Egy igazi lelki közösség, aki a mai napig fontosnak tartja az ünnepek megtartását, a magyar iskola működtetését.

A filmben több generáció életébe betekinthetünk, miközben megismerünk egy Erdélyből származó lelkészt, aki évek óta vezeti, irányítja ezt a szórványban élő magyar szívű közösséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában