videomontázs

2020.06.02. 15:10

Húsz népdalénekes írt közös dalt az összetartozásról

Nem úgy van most, mint volt régen címmel készítettek közös dalt a Hagyományok Háza szervezésében.

Számtalan kulturális intézmény került nehéz helyzetbe a koronavírus-járvány idején, a Hagyományok Háza sem tudta megtartani táncházait, koncertjeit, kézműves és egyéb programjait – mondta el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában a Hagyományok Háza kulturális szervezője.

Nagy Dóra hozzátette: ez a helyzet hívta életre a húsz népdalénekes részvételével elkészített videomontázst.

A kezdeményezéshez csatlakozó népzenészek szerették volna megmutatni, hogy a művészek ebben a helyzetben is összetartanak és hogy az otthonokban ilyenkor is ugyanúgy szól a népdal

- közölte a szervező.

A videóban szereplő Hetényi Milán, a Magyar Állami Népi Együttes énekes szólistája, a Népművészet Ifjú Mestere elmondta: több szövegből állt össze a produkció, hogy aktuális legyen a mondanivalója.

A zenei alap a Muzsikás együttes mára klasszikussá vált ördöngősfüzesi ritka magyarja volt, erre minden résztvevő énekes a saját otthonában énekelte rá és vette fel a teljes dalt, majd a stúdióban ezekből a felvételekből vágták össze a videót – számolt be.

A Hagyományok Háza Facebook-oldalán és a " target="_blank" rel="noopener noreferrer">Youtube-on is elérhető videóban Sebestyén Márta, Kásler Magdi, Paár Julianna, Tintér Gabriella, Navratil Andrea, Zsikó Zsuzsanna, Berecz András, Hetényi Milán, Pál Eszter, Borbáth Szilveszter, Básits Branka, Bognár Szilvia, Agócs Gergely, Csizmadia Anna, Enyedi Ágnes, Németh Ferenc, Kubinyi Júlia, Szoboszlai Balázs, Csík János és Kacsó Hanga Borbála hallható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában