különleges elismerés

2020.04.02. 09:56

Életműdíjat kapott Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos (videó)

A magyarországi jelen helyzet nem engedte meg, hogy gála formájában adhassák és vehessék át a díjakat, így rendhagyó és kreatív módon hirdettek eredményt a zsűri tagjai. Ezúttal kilenc kategóriában ítélték oda a sikeres művészeknek és zenekaroknak az elismeréseket. Az életműdíjat Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos kapták.

Orfû, 2016. június 23. Gryllus Vilmos (b) és Gryllus Dániel (j) a Kaláka együttes koncertjén a Fishing on Orfû fesztivál nyitónapján 2016. június 22-én. MTI Fotó: Sóki Tamás

Immáron negyedik alkalommal hirdették meg a keresztény könnyűzene legrangosabb seregszemléjét, a Szikra-díjat. Az elismerést kilenc kategóriában ítélték oda, melyből hatra lehetett nevezni – legjobb dal, legjobb dicsőítő dal, legjobb dalszöveg, legjobb zenei produkció, legjobb élőben előadott produkció, legjobb videóklip, Gála hiányában, Gundel Takács Gábor vezetésével és a Szikra zsűri részvételével mégis kreatív módon tudták kihirdetni a nyerteseket.

A Szikra zsűri 2020-ban, a pályájuk során kiemelkedő keresztény szellemiséget képviselő előadóknak, Gryllus Dánielnek és Gryllus Vilmosnak ítélte oda az Életműdíjat.

A szakmai zsűri tagjai Bolyki György zenész, producer, a Szikra Projekt vezetője, Gável Gellért író, dalszerző, gitárművész, Horváth Gergely rádiós műsorvezető, Kübler Dániel zenész, a Keresztkérdés frontembere, Lackfi János író, költő, Madarász Isti filmrendező, forgatókönyvíró és Mező Misi zenész, a Magna Cum Laude frontembere voltak.

A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kezdeményezés az amerikai GMA Dove Awards mintájára, és szakmai partnerségével jött létre; az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az NKA támogatásával és a Hangfogaló program partnerségével valósult meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában