Járvány

2020.04.14. 18:01

Csengő énekben kapaszkodtak össze lányok, asszonyok a Kenderke felhívására

Az idén a járványveszély miatt a tatai Kossuth téren nem rendezhette meg a Kenderke a böjti karikázót, de virtuálisan mégis együtt énekeltek lányok, asszonyok.

A beküldött felvételekből videót készítettek a kenderkések – olvasható a Kemma oldalán.

Ahogy arról már korábban beszámolt a lap, hagyomány már Tatán, hogy tavasszal, amikor a világ éled, leányok, asszonyok virágvasárnapon együtt karikáznak a Nagytemplom előtt. A jelenlegi járványveszély miatt, a „maradj otthon” mindannyiunkat védő mozgalmában, a Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola 5. Virágvasárnapi karikázója elmaradt, de otthoni éneklésre hívtak mindenkit. A felhíváshoz sokan csatlakoztak és küldték el saját felvételeiket, így állt össze a montázsvideó, amelyet húsvét hétfőn publikáltak honlapjukon és Facebook-oldalukon is.

Mint írták, szeretettel küldik mindenkinek ezt a szívből jövő, tavaszt köszöntő éneket.

„Ebben az évben csak a hangok szárnyán kapaszkodhattunk össze, nem abban az óriási karikába a tatai Kossuth téren – ahogy ezt a korábbi években tettük.”

Így is megvalósulhatott a lányok, asszonyok együtt csengő éneke – fogalmaztak, hozzátéve, hogy az ország különböző pontjairól, valamint Angliából és Skóciából is kaptak énekeket.

„Szóljon ez az ének a világon mindenkinek, szóljon a tavaszért, az ébredő, megújuló természetért, egy egészséges, jobb világért! Áldott ünnepet, szép nyarat kívánunk mindenkinek!”

– fogalmaztak a Kenderke műhely nő tagjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában