zene határok nélkül

2019.07.19. 11:49

Nemzetközi muzsikustábort rendeznek Balassagyarmaton

A Kárpát-medencéből, Franciaországból és Kínából negyven hallgató érkezik a táborba, amelynek során nyolc koncertet adnak majd.

A 33. nemzetközi muzsikustábor, verseny és művészeti fesztivál kezdődik szombaton Balassagyarmaton; a Zene határok nélkül elnevezésű, július végéig tartó tábor keretében nyolc hangversenyt is adnak a hallgatók és a művésztanárok – közölte a program szervezője és művészeti vezetője.

Ember Csaba, a Balassagyarmati Dalegylet elnök-karnagya elmondta: a Kárpát-medencéből, Franciaországból és Kínából érkező negyven hallgató tanul majd a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában zajló táborban öt szakon.

A muzsikustábor tanára lesz a Kossuth-díjas Matuz István és Kanyó András (fuvola), a Liszt-díjas Klenyán Csaba (klarinét), Banda Ádám (hegedű), a Skóciából érkező Fenyő Gusztáv, a Liszt-díjas Eckhardt Gábor, Kiss Péter (zongora). Korrepetitor lesz Csilag Péter, Soós Orsolya, Kósa József és Perneczky Zsolt, a kórus szakot Ember Csaba vezeti.

Hat hangversenyre várják majd az érdeklődőket a művészeti iskolában. Szombaton az EAR Együttes mutatkozik be, másnap lesz a muzsikustábor tanárainak nyitókoncertje.

Megrendezik a további napokon Fenyő Gusztáv Beethoven szonáta estjét, előadói verseny lesz Weiner Leó műveiből, koncertet ad tanítványaival, és a zongorán közreműködő Csillag Péterrel Matuz István, majd július 30-án lesz a tanárok és diákok záró koncertje.

Két másik helyszínen is bemutatkozik a muzsikustábor. Július 28-án a hallgatók adnak koncertet Mohorán a Tolnay Klári Emlékházban, 29-én pedig gálaestnek ad helyet a volt vármegyeháza. A gálán közreműködnek a muzsikustábor tanárai, köztük a Nógrád megyei kötődésű Banda Ádám és Kiss Péter, valamint a versenygyőztes hallgatók, köztük a balassagyarmati születésű Magyar Valentin. Fellép még a Balassagyarmati Dalegylet, az Érsekvadkerti Pedagóguskórus és a szécsényi Erkel Ferenc Vegyeskar egyesített kórusa, orgonál Unterwéger Zsolt, szólót énekel Híves Boglárka és Kósa Bernadett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában