neves előadók

2019.06.20. 11:45

Kezdődik a nemzetközi gitárfesztivál

Június 22. és 29. között az esti koncertek mellett nyilvános mesterkurzusokat, valamint hangszerkiállítást és vásárt is tartanak.

Forrás: Shutterstock

A fellépők között lesz a karakteres, egyéni hangú svéd Johannes Moller, Carlo Curatalo, a tavalyi pozsonyi „J. K. Mertz” Nemzetközi Gitárverseny győztese, valamint Antonio Fiorentino, a Manfredoniai Nemzetközi Gitárverseny győztese és a szintén olasz Luciano Pompilio, a Cittá di Manfredonia nemzetközi gitárfesztivál és az In Concerto Season Chamber Music művészeti igazgatója.

Koncertet ad a szólistaként Stinggel is rendszeresen fellépő bosnyák Edin Karamazov, aki többféle, különböző korszakokból és kultúrákból származó pengetős hangszeren is játszik. Az Eötvös Zenei Alapítvány támogatottjainak koncertjén a jövő ifjú tehetségei – Ádám István, Barta Gergely, Beri Áron, Bozsóki Boglárka, Girincsi Márton, Krizsány Csenge, Nagy Márton és Tokárszky Máté – hangversenyét hallhatja a közönség.

Négy napon is tart mesterkurzust a fesztivál ideje alatt, és szólóban is a színpadra áll a lengyel Lukasz Kuropaczewski, a lengyelországi Poznan Zeneakadémiájának oktatója, a Lengyel Gitárakadémiai Fesztivál művészeti igazgatója.

Bemutatkozik Szalai Lotti, Junior Prima díjas gitárművész és Igor Klokov, az idei Belgrádi GAF Nemzetközi Gitárverseny győztese.

A fesztivál második hétvégéjén Cyprien N'Tsai ad koncertet és a Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál junior gitárzenekara is színpadra áll, Vihula Mihajlo vezetésével.

Az utolsó estén mutatja be egyhetes munkájának eredményét a fesztivál gitárzenekara, B. B. Strings Guitar Orchestra néven, Czakó Erika tanár, kamaraművész vezetésével.

A fesztivál zárásaként a bázeli Reinachi Zeneiskola diákjaiból álló LA VOLTA együttes lép fel, akik a 16.-18. századi zenétől a népzenén, az európai, észak-amerikai és latin-amerikai zenén át egészen a popzenéig számos műfajban alkotnak Jürgen Hübscher karmester vezetésével.

A programokat a balatonfüredi Kisfaludy Galériában és a Ferencsik János Zeneiskolában tartják, az esti koncertek mellett nyilvános mesterkurzusokat valamint hangszerkiállítást és vásárt is rendeznek.

A szervezők tájékoztatása szerint az elmúlt tizenhárom évben a világ több mint harminc országának művészei léptek színpadra összesen mintegy másfél millió néző előtt a Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában