Krimi

2023.05.23. 12:33

Nagyobb gyerek lökhette a vízbe a patakba fulladt kisfiút

Meg akarja tudni a család az igazat. A gyerekek felnőtt felügyelete nélkül játszottak a patak partján Gyöngyösorosziban.

Ebbe a megáradt folyóba fulladt meg a kétéves kisfiú

Forrás: Bors

Mindössze három évet élt a kis Valentinó. Szeptemberben kezdte volna az óvodát, és bizony nagy izgalommal várta, hogy hány új baráttal ismerkedhet majd meg. A múlt héten egyik délután egy nagyobb gyerekkel játszott, miközben valahogy a patakba esett egy kerítés nélküli hídról. Hiába találta meg hamar egy rokon, és hiába szállították helikopterrel kórházba, az életét nem sikerült megmenteniük.

 

 A kisfiút két testvérével együtt az anyai nagyszülők nevelték, az anya negyedik gyermeke nevelőszülőkhöz került. 

 

János, a nagyapa nem sokkal a tragédia után elárulta: Valentinót mindenképpen fehér koporsóban, hófehér öltönyben szeretnék majd eltemetni, a roma szokásoknak megfelelően kriptába.

 

 A gyászoló család meggyőződése, hogy a kisfiút egy nagyobb gyerek szándékosan lökte a patakba. A szóban forgó fiút meg is hallgatták a rendőrök, de csak összevissza beszélt.

 

Tudjuk, hogy nagyon megijedt, és azt is elhisszük, hogy nem akarta Valentinót megölni. Mi semmit nem akarunk ellene tenni, azt szeretnénk, ha a hivatalos eljárás során derüljön ki a teljes igazság.

 – fogalmazott Adrián, Valentino nagybátyja, aki arra is kitért, hogy a testvérének egyelőre nem engedték meg, hogy hazamenjen.

– Már régóta külön lakott tőlünk, de a tragédia hírére visszajött a szülői házhoz. Nagyon megviselték a történtek, most rá is vigyáznunk kell. Egy pillanatra sem hagyjuk magára, mindig van mellette valaki – szögezte le Adrián a Bors riporterének.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!