Krimi

2023.03.29. 17:35

Nyilatkozott az eltűnt mözsi kisfiú édesanyja, elmesélte, hogy van most Gergő

Az anyukája szerint Gergő egy csodagyerek.

Forrás: Facebook

A keddi nap egyik legnagyobb híre volt az előző este elveszett hatéves, tolna-mözsi kisfiú utáni kutatás és az örömhír, amely szerint csaknem egy nappal az eltűnése után két paksi önkéntes megtalálta Gergőt az otthonukhoz közeli szántóföldön. A terrorelhárító csapattal érkezett orvos a helyszínen felmérte a kisfiú állapotát, és szakszerűen betakarták egy hőtartó fóliába, majd mentőautóval a szekszárdi kórházba szállították megfigyelésre – írja a teol.hu.

Gergő a körülményekhez képest jól van, de egyelőre még megfigyelés alatt tartják, a szülők felváltva tartózkodnak vele. Fizikálisan jó állapotban van, de még fáradt, pihen, mesét néz, 

gyerekdalokat hallgat, és mint az autisták körében nem ritka, angolul számolgat – mondta az édesanya, Nyári Gáborné, Anikó.

A kérdésre, hogy hogy telt az eltűnéstől Gergő előkerüléséig tartó csaknem egy nap, azt mondta, fájdalmasan, önmarcangolással, ahogy fogalmazott, saját magukat hibáztatták a történtekért. Anikó azt mondja, mindenkinek hálásan köszönik a segítséget, aki bármit tett Gergőért: aki ott volt, részt vett a keresésben, de annak is, aki csak gondolt rá vagy imádkozott érte.

A családfő, Gábor, a nagyobbik lány és a nagyobbik fiú, a férj helyben élő teljes családja részt vett a keresésben, miként Anikó öccse is, míg az anyuka a kisebbekkel otthon izgulta végig a végtelennek tűnő órákat. Bevallotta, ahogy teltek az órák, a legrosszabb is megfordult a fejében, de egy percre sem adta fel a reményt, hogy épen viszontlássa a kisfiát. Szerencsére a keresőcsapatból senki sem adta fel, sokszor még ők erősítettek, azt hangsúlyozva, hogy Gergő előkerül és nem lesz baja – fogalmazott.

A hír, hogy Gergő előkerült, a rendőrségen érte az édesanyát, akit éppen akkor készültek kihallgatni. Egy keresésben részt vevő hívta fel, hogy megtalálták a kisfiút, a videóhívásból annyit látott, hogy befektették a mentőbe. – Leírhatatlan volt az érzés, semmihez sem fogható 

– mondta hallhatóan elérzékenyülten Anikó, aki a családról is beszélt.

A településen mindenki megmozdult: együtt keresték a kisfiút és feszülten várták a híreket
Fotó: Kiss Albert / Forrás: teol.hu

Az édesanya jelenleg a gyerekekkel van otthon, ugyanis Gergőnek van egy kisebb testvére is, a férj pedig az MMG Műszergyárban dolgozik segédmesterként. 

Gergőről mindig nagy szeretettel beszél, csodagyereknek nevezte. 

A kisfiú autistaként ugyan az átlagos gyerekekhez képest egészen másként viselkedik, nem egyszerű vele például kommunikálni sem. 

Az édesanyjával születése óta speciális szeretetnyelven beszél, aki szerint ennek ellenére mindig világos, hogy mit akar. Konkrétan beszélgetni azonban nemigen tudnak, egyelőre így tehát nem lehet tőle megtudni azt sem, hol és hogyan töltötte a hétfői éjszakát, 

de az anyuka szerint lehet, hogy a későbbiekben ez változik.

Nemrégiben Gergő ugyanis elkezdett beszélni, igaz, angolul. Az autistákra sokszor jellemző ugyanis, hogy elsőként nem az anyanyelvükön tanulnak meg, hanem egy idegen nyelven. 

Az édesanya utánaolvasott a betegségnek, és ennek hatására sokat hallgatnak angol nyelvű gyerekdalokat, a magyar nyelvűek ugyanis nem kötik le: nem utánozza, nem énekli ezeket. Érdekesség például, hogy míg Gergő magyarul tízig számol, angolul már 30-ig. Az édesanya szerint nem ejti még kristálytisztán a szavakat, de próbálkozik, kedvenc meséje a Dragonball, amit legszívesebben japán szinkronnal néz, mert magyarul ugyanez nem köti le.

Gergő jelenleg még óvodás, de szeptembertől már elkezdi az iskolát.

 Olyan intézményben tanul majd, ahol kisebb létszámban oktatják a gyerekeket, ezért több idő jut egy-egy kisdiákra, ahol rá tudnak jönni, hogy miben teljesít jobban és miben kevésbé. Mint az anyuka elmondta, a Gergőhöz hasonlóan autizmussal és egyéb fogyatékkal élő gyerekeket ezekben az iskolákban az életre próbálják nevelni, hiszen nem mindig lesz mellettük támasz.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!