2023.01.11. 04:50
Szirénázó rendőrautó elől menekült a részeg motoros, csúnya lett a vége
Teljesen összetörte a motorját.
Forrás: Shutterstock
Fotó: ArtOlympic
Egy biztonsági kamera rögzítette, ahogy Pécs belvárosában ámokfutásba kezd egy motoros. Azt hitte, a szűk utcákban lerázhatja a rendőröket. Nem sikerült. Nem véletlenül menekült ennyire elszántan: nagyon ittas volt.
Éppen az tűnt fel a rendőröknek, hogy egymás után több szabályt is megszegett. Igazoltatni akarták, azért kezdett menekülni. Az eset még tavaly szeptemberben történt. Most zárta le a vizsgálatot az ügyészség.
A felvételen jól látszik, hogy a motoros az üldözés végén egy járdaszegélynek ütközött és elesett a motorral, majd néhány métert csúszva egy kereszteződésben állt meg.
A férfi könnyebben megsérült, a motorjában 150 ezer forintos kár keletkezett.
A cselekmény ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének megállapítására alkalmas, ami két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – írja az Ügyészség.
Krimi
- Súlyos balesetben vesztette életét egy fiatal férfi
- Holtan esett össze egy 12 éves fiú a tornaórán Szabolcsban
- Eszméletlenre vert négy börtönőr egy rabot, őrizetbe vették őket
- Úgy lerészegedett egy vasutas, hogy egész Zalában leállt miatta a vonatközlekedés
- Izzottak a falak, ki kellett üríteni egy iskolát Budapesten