Tragédia

2022.04.27. 05:04

Borzalmas halál: agyonnyomta a munkást egy teherautó az M1-esen

A Győri Járási Ügyészség most emelt vádat az ügyben, legalább öt évet kaphat a vezető.

A vád szerint az 53 éves bolgár férfi 2021 októberében az M1-es autópályán a bolgár rendszámú kamionnal a külső forgalmi sávban legalább 90-nel ment – írja a Tények.hu.

Előtte, az autópályán munkálatok folytak, amit terelőnyíl, sebességkorlátozás, veszélyt jelző tábla és „előzni tilos” tábla is jelzett. Ennek ellenére a sofőr nem lassított, nem kezdte meg a külső sáv elhagyását sem, és 3 másodperc késéssel vette észre az előtte körülbelül 16-tal haladó „fedező járművet”, amely a munkálatokat igyekezett biztosítani.

A kamion 80-nal ütközött az előtte haladó tehergépkocsinak, azt 50-52 kilométeres sebességre gyorsította fel, amelyik így nekiütközött az előtte haladó kisteherautónak. A kisteherautó nyitott rakterén utazó, bójafelszedést végző 45 éves áldozat az ütközéstől a járműről leesett, és a mögötte haladó biztosító teherautó ráborult. 

A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesetben súlyos sérüléseket szenvedett a kisteherautó sofőrje és a kamionsofőr is, míg a biztosító jármű vezetője könnyűeket.

A férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ügyészség. Legalább öt évre kerülhet börtönbe, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság tiltsa el a közúti járművek vezetésétől. 

A nyomozás során a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.

Illusztráció: 123RF

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában