Krimi

2021.11.19. 11:14

Úgy megverte 6 hónapos kisbabáját egy kaposvári férfi, hogy betört a koponyacsontja

Egy 25 éves kaposvári egy hete ököllel ütötte meg többször a saját kisgyerekét Kaposváron a gyanú szerint. Azért esett esett neki brutálisan a hat hónapos kisbabának, mert azt sírt, és nem hagyta őt pihenni. Mint kiderült, nem először ütötte meg.

A férfi akkor kezdte el ököllel ütni a kisbabát, amikor az élettársa kiment a konyhába, hogy tápszert készítsen.

A gyerek sírása bosszantotta fel úgy, hogy nekiesett, ugyanis pont pihenni akart.

A szobába visszaérkező anya látta a brutális verést, de a gyereket ennek ellenére is csak napokkal később vitte orvoshoz.

A vizsgálat során kiderült, hogy a babának súlyos sérülései vannak, eltörött a koponyacsontja.

A nyomozás során a kaposvári rendőrök megállapították, hogy

nem ez volt az első ilyen verés.

Három hónappal korábban egyszer már megütötte az apa a gyereket, de a 25 éves nő a csecsemő látható sérülése ellenére, akkor sem fordult orvoshoz.

A rendőrök tegnap kiskorú veszélyeztetése miatt mindkét szülőt kihallgatták. Az apát továbbá súlyos testi sértés bűntett elkövetésével is gyanúsítják. Őrizetbe is vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

Az anya egyelőre szabadlábon védekezhet – írja az Origo.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában