Bulvár-celeb

2021.10.13. 20:10

Helyszíni riport: három embert ölt meg a biometán Nyírbátorban

Két testvér és az egyikük fia hunyt el, megszólaltak a szemtanúk.

Forrás: szon.hu / Máté János

„Az üzem teljes területén a dohányzás és a nyílt láng használata tilos!„ – figyelmeztet már messziről a tábla a Bátortrade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Regionális Biogáz-termelő üzemének a bejáratánál Nyírbátorban – írja a szon.hu.

Ezt a táblát olvasgattuk szerdán délután újra és újra, a kapun belülre bejutni ugyanis nem lehetett, rendőrök állták utunk. Nem véletlenül, ahogyan az sem volt véletlen, hogy azokban a pillanatokban súlyos, drámai hangulat uralkodott a helyszínen: ahogy arról korábban már beszámoltunk, pár órával korábban hatalmas robbanás rázta meg a környéket, és azt beszélték, hogy áldozatok is vannak.

Nem engedtek be senkit

Szerkesztőségünkbe 14 óra 30 perckor jutott el a hír, indultunk is azonnal, hogy információt szerezzünk. Nem volt nehéz eljutni a helyszín közelébe: Nyírbátor belvárosát elhagyva, dél felé haladva, a Piricsét is Nyírvasvárit is megcélzó, y-ban elágazó Árpád utcán az első közelben álldogáló rendőrautó vezetett nyomra Nyírvasvári felé.

Nem véletlenül álldogált ott, a főútról kezdetben senkit se engedtek beljebb a szervizúton, amelynek két oldalán csarnokok, raktárak, hatalmas kukoricasilók meredeznek. Innen még jóval beljebb található az üzem, így semmi jelét nem láttuk, láthattuk annak, hogy bármi is történt errefelé az elmúlt másfél-két órában.

Az út szélén álldogálóktól is csak annyit hallottunk, amit már tudtunk: robbanás történt a biogáz üzem egyik tartályánál, és súlyos sérültek is vannak. Mint mondták, nagy lehet a baj, ugyanis hiába hívják az eltűntek telefonját, azokat nem veszi fel senki.

Az út másik oldalán, a szervizút torkolatánál leparkolt fekete autónál állítólag az érintettek rokonai várakoztak. Valaki közülük bement, de még vissza nem jött, így ők sem tudhattak semmit. Az egyik unokatestvér a családból közelebb jött, két testvér és az egyiknek a fia érintett a balesetben, mondta remegő hangon. Érezni lehetett, hogy a legrosszabbtól tartanak.

A biogázüzemben dolgoztak, ahol veszélyes metánt tárolnak a tartályokban. Hogy mikor történt a baleset, nehéz megmondani, valaki szerint két óra körül következett be a robbanás, mások szerint fél órával hamarabb. Az álldogálók azt is beszélték, hogy ketten belül takarították a tartályt, egy társuk pedig a tetején hegesztett valamit, de ezt sem akkor, sem pedig később nem erősítette meg senki. A megbolygatott iszapot szedték össze, ami megköti a gázt, most ez szabadult fel, és fogott szikrát.

Egy tartály robbant fel a telephelyen
Fotó: szon.hu / Máté János

Jajveszékelve vitték el

Némi toporgás után a várakozó rokonság beküldött tagja visszatért a főúthoz. A gesztusaiból következtetni lehetett, hogy valami szörnyű tragédia történt. A család nőtagja hirtelen sarkon fordult, és rohanni kezdett befelé.

Engedjetek oda! Felrobbantották őket! Látni akarom!

– üvöltötte sírva, miközben két férfi megpróbálta visszatartani. Betuszkolták az autóba, és egy kis idő múlva el is hajtottak a helyszínről.

Mint megtudtuk, két mentőhelikoptert is a helyszínre küldtek, de mire mi odaértünk, azok már elhagyták a várost. Kisvártatva már mi is beljebb merészkedtünk, akkor már nem állta utunkat senki. Az üzem kapujánál ki-be jártak a rendőrség és a katasztrófavédelem gépjárművei, nagy volt a sürgés-forgás. Rajtuk kívül viszont senki sem léphette át az üzem kapuját, még a dolgozók sem.

Kezdetben két elhunytról tudtak, de dugólétrával és mentőkötéllel felszerelkezve egy harmadikra is rábukkantak a katasztrófavédelem tűzoltói a betontörmelék alatt. Nagy erőket megmozgatva összesen 7 tűzoltóautót indítottak a helyszínre 25 tűzoltóval.

A kapun keresztül persze semmit sem lehetett látni a helyszínből, leginkább csak feltekeredett tetőlemezek kandikáltak ki a szemközti csarnok félhomályából, árulkodva egy nagyobb detonációról.

A három férfin már nem tudtak segíteni
Fotó: szon.hu / Máté János

Ugyan ígéretet kaptunk arra, hogy az üzem vezetője nyilatkozik majd a sajtónak, de erre végül nem került sor, s azt még láthattuk, amint a katasztrófavédelem emberei piros védőfelszerelést öltenek magukra. Mielőtt bővebb információ hiányában visszaindultunk volna a szerkesztőségbe, a szomszédos üzem területéről megpróbáltunk közelebb férkőzni a helyszínhez. Sokkal többet onnan sem láttunk, ám az egyik ott dolgozó kísérőnk elmondta: a saját szemével látta a robbanást.

Nagyon nagy detonáció volt, a láng egészen a telep szélein magasodó nyárfák tetejéig felcsapott, pedig azok is meg vannak vagy 5-6 méteresek

– magyarázta, de ennél többet ő sem láthatott. A környéken a csarnokokban dolgozók egyébként még a dörrenést sem hallották, csak azok, akik a telepeken kívül, szabad területen tartózkodtak.

Gyilkos reakcióba lépve

Azt már a helyi Bátor Televízió tudta meg valahonnan, hogy nem működő fermentor karbantartását és takarítását végezték, és még a kis mennyiségű metán is képes volt berobbanni, keveredve az oxigénnel és reakcióba lépve a falakon lerakódott, gyors fulladást okozó kén-dioxiddal. Így történt a tragédia. Három középkorú, illetve közöttük egy fiatalabb dolgozó indult el reggel úgy munkába, hogy nem is sejtették, hazafelé már nem vezet út.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!