sokkoló

2021.10.30. 06:30

Rémálom: berúgták a hálószoba ajtaját, majd megerőszakoltak egy fiatal nőt Nógrád megyében

Az ügyészség súlyosabb ítéletet kér azzal a 29 éves férfival szemben, aki 2020. júliusában éjjel egy alvó nő otthonába betörve betörve követett el szexuális erőszakot.

Fotós: Shutterstock

A férfi egy Nógrád megyei településen 2020 júliusában egy éjszaka részegen bejutott ismerőse lakásába. A hálószoba ajtaját berúgta, majd ágyban lévő nőre támadt, a nyakát megszorította. A sokktól ledermedt áldozat megpróbált ellenállni, de végül a férfinek sikerült elkapnia, és megerőszakolta.A letartóztatásban lévő, büntetett előéletű elkövetőt a bíróság 5 év fegyházbüntetésre ítélte el, és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint elrendelte korábbi felfüggesztett szabadságvesztései végrehajtását – írja az Ügyészség alapján a Bors.

A bódult állapotban történt bűncselekmény elkövetése, a férfi büntetett előélete, valamint az, hogy a bűncselekményeket három felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, olyan súlyosító körülmények, amelyeket az bíróság álláspontja alapján a járásbíróság nem értékelt súlyuknak megfelelően, így enyhe büntetést szabott ki. Ennek fényében az Ügyészség súlyosítás érdekében fellebbezett.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!