Stratégiai ágazat

2024.08.29. 09:55

Kiemelkedő vendégforgalom: minden korábbinál jobban teljesített a turizmus júliusban

Minden korábbinál jobban teljesített a turizmus júliusban – állapította meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a csütörtökön megjelent legfrissebb számok alapján.

MW

Illusztráció: Az év hetedik hónapjában több mint 6,6 millió vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyek

Forrás: Shutterstock

A közlemény a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatait idézi, amelyek szerint 2024 júliusában közel 2,4 millió látogató vette igénybe a magyarországi szálláshelyek szolgáltatásait, ami 4,1 százalékkal több a tavalyi rekordév hasonló időszakához képest. Az év hetedik hónapjában több mint 6,6 millió vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyek, ami 2 százalékos emelkedést jelent az előző évhez viszonyítva.

A kiemelkedő vendégforgalom több mint felét a belföldi turisták (1,3 millió) adták, akik közel 3,9 millió éjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken, míg a látogatók 44 százalékát az országhatáron túlról érkezők tették ki. A külföldről érkező turisták száma elérte az 1 milliót, ami 11 százalékkal haladta meg a tavalyi év hasonló időszakát, míg az általuk eltöltött 2,8 millió vendégéjszaka 5,4 százalékos növekedést mutat a 2023-as eredményekhez képest.

Az ország teljes szálláshely-forgalmának 77,2 százalékát, azaz több mint 5,1 millió éjszakát vidéken regisztráltak. A legkedveltebb úti cél júliusban a Balaton régió volt, ahol a vendégéjszakák száma 1,5 százalékos növekedést mutatott. A fővárosban regisztrálták a szálláshelyi forgalom 22,8 százalékát, ahol 1 millió 516 ezer vendégéjszakát töltöttek el, amely 8,7 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Ebben nagy szerepet játszottak a külföldről érkezők, akik a vendégforgalom 86,7 százalékát tették ki.

Az NGM megállapította, hogy az élénk utazási kedvnek köszönhetően a szálláshelyek 134,5 milliárd forint bevételt könyvelhettek el júliusban, 12,4 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ennek az összegnek nagyobb részét, 90,4 milliárd forintot vidéken költötték el a vendégek, ahol a bevételek 12,8 százalékkal haladták meg a tavaly júliusit. A vendéglátóhelyeken összesen 203,4 milliárd forint bevétel keletkezett 2024 júliusában, ez 6,8 százalékos növekedés az előző év hetedik hónapjához képest.

A minisztérium elemzése szerint erőteljes a turizmus idei egész évi teljesítménye is, az év első hét hónapjában több mint 9,9 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, ami 10,6 százalékkal haladta meg a tavalyi év hasonló időszakát. Az ebben az időszakban regisztrált 24,5 milliós vendégéjszaka-forgalom pedig több mint 6 százalékkal múlja felül a tavaly január-júliusit, amelyből több mint 15,8 millió éjszakát vidéki szálláshelyeken töltötték el.

Az év első hét hónapja során a szálláshelyek 553,1 milliárd forint bevételt könyvelhettek el, 14,2 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor, míg a vendéglátóhelyeken összesen 1133 milliárd forint bevétel keletkezett, ami 11,8 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

A belföldi turizmus erősödése mellett a külföldi látogatók száma is folyamatos növekedést mutat, ami jól tükrözi Magyarország növekvő vonzerejét – hangsúlyozta az NGM. Az országos turisztikai fejlesztések és intenzív promóciós kampányok eredményeként Budapest és a vidéki régiók is egyre több látogatót vonzanak, ami nemcsak a turizmusban, hanem a helyi gazdaságban is pozitív hatásokat eredményez.

Az NGM rámutatott: a turizmus stratégiai fontosságú ágazatként Magyarország gazdaságának meghatározó pillére, amely jelentős mértékben hozzájárul a GDP növekedéséhez. A kormány célja, hogy tovább növelje az ágazat teljesítményét, ennek érdekében 15 milliárd forintból indított ágazati programokat, melyek a vendéglátóhelyek fejlesztésére, színvonalának és versenyképességének növelésére fordíthatók. A vendéglátóhelyek és turisztikai szolgáltatások fejlesztésére irányuló programok, valamint a Tourinform irodák korszerűsítése tovább erősíti az ágazat versenyképességét, ami hosszútávon fenntartható növekedést biztosít – emlékeztetett a minisztérium.

Felidézték: a turizmus Magyarország GDP-jének több mint 10 százalékát biztosítja és közvetlen vagy közvetett módon 400 ezer embernek biztosít megélhetést. Az ágazatban dolgozók száma folyamatosan emelkedik, ami jól mutatja a turizmus erejét, valamint a kormány foglalkoztatást növelő intézkedéseinek hatékonyságát. Emellett biztosítja a növekvő turistaforgalom ellenére a hazai turisztikai szolgáltatások színvonalának fenntartását, valamint támogatja az ágazat versenyképességét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában