Megállapodás

2023.06.02. 16:02

Egyre több magas hozzáadott értékkel bíró beruházás érkezik Magyarországra (videó)

Egyre több magas hozzáadott értékkel bíró beruházás érkezik Magyarországra, amit jól mutat egyebek mellett az is, hogy a kutatás-fejlesztésre fordított összeg tavaly meghaladta az 1000 milliárd forintot – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Mw

Forrás: Facebook

Fotó: BORSOS MATYAS

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a japán–német tulajdonú DMG MORI beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a szerszámgépek gyártásával foglalkozó vállalat több mint négymilliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projektjéhez az állam 870 millió forintos támogatást nyújt, így segítve ötven új munkahely létrejöttét a fővárosban.

Ennek keretében a cég gyártástámogató szoftvert fejleszt, amellyel hatékonyabbá válhat a szerszámgépek működése. 

Beszédében rámutatott, hogy

a kormány 2010-ben tömeges munkahelyteremtésbe kezdett, amelynek egyik fő eszköze a gyors iparosítás volt.

 Mint mondta, ez termelésalapú gazdaságot hozott létre, amely immár nem a tömeges munkanélküliség problémájával szembesül, hanem azzal, hogy legyen elegendő, megfelelően képzett munkaerő.

Kiemelte:

néhány év után célként tűzték ki a termelésorientált gazdaság dimenzióváltását, hogy abból tudásalapú, innovációra és kutatás-fejlesztésre épülő gazdaság jöjjön létre, és ebben jelentős szerepe van a digitalizációnak.

„Az innovatív technológiák felhasználásában történő minél gyorsabb fejlődés, előrehaladás alapvetően fogja meghatározni az elkövetkezendő években egy-egy ország erejét és pozícióját, s pontosan tudjuk, hogy ma már a termelés hatékonyságában legalább akkora szerepet játszik a digitális kapacitás, mint a fizikai” – közölte.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy Németország és Japán mellett Magyarország a harmadik helyszín, ahol a DMG MORI kutatás-fejlesztési funkciót is kapott, ami szavai szerint megtisztelő.

„Az elmúlt évek magyarországi fejlesztései nyomán ma már bátran elmondhatjuk, hogy a világ elitjéhez tartozó, legnagyobb, legismertebb, legerősebb nemzetközi vállalatok is elismerik a magyar emberek képzettségének, kreativitásának, szorgalmának, innovációs képzettségének magasabb fokát, ezáltal egyre több magas hozzáadott értékű, kutatás-fejlesztésre alapuló beruházást tudunk Magyarországra hozni” – húzta alá.

Leszögezte, hogy ezt jól mutatja az is, hogy

tavaly több mint 1000 milliárd forintot fordítottak kutatás-fejlesztésre, ami egy év alatt 15 százalékos bővülést jelent, és meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) 1,6 százalékát.

Majd hozzátette, hogy egy év alatt csaknem négyezerrel nőtt a kutatás-fejlesztési munkahelyek száma, ez mára meghaladja a 90 ezret.

A miniszter ennek kapcsán kiemelte, hogy a kutatás-fejlesztési tevékenység Magyarországra vonzása a termelés hatékonyságának javítása szempontjából is lényeges, ez pedig összefügg a fenntarthatósággal és az ökológiai lábnyom csökkentésével is.

Végül arra is kitért, hogy bár hazánk lakosságszámát illetően mindössze 95. a világranglistán, az export terén a 34. helyen áll globálisan.

„Mindez mutatja azt, hogy a magyar kreativitás, hatékonyság, innovációs képesség jóval előrébb helyez minket az ilyen ranglistánkon, mint azt a mérete az országnak, vagy a lakosság mérete, vagy az erőnk tudná indokolni” – fogalmazott.

Valamint rámutatott, hogy továbbra is a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, de a japán cégek is ott vannak az első tízben. „Ennek a kettőnek a kapcsolódása gazdasági szempontból Magyarország számára általában jó hírt szokott jelenteni” – mondta.

A vállalat az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében ismertette: a DMG MORI HEITEC DIGITAL Kft. vegyesvállalatot 2020-ban alapította közösen a németországi DMG MORI AG piacvezető szerszámgépgyártó, valamint a HEITEC Hungary Kft. mérnöki szolgáltató cég azzal a céllal, hogy 

Magyarországon egy egyedi képességekkel rendelkező szoftverfejlesztő központot hozzon létre.

A vállalat már több mint 120 főt foglalkoztat, 2022-ben árbevétele meghaladta a 3,5 milliárd forintot, amely túlnyomórészt magas hozzáadott értékű fejlesztői tevékenységből származik, 100 százalékos export aránnyal.

A DMG MORI HEITEC Digital Kft. az elmúlt években egy integrált szerszámgépipari szoftverplatform kifejlesztésén dolgozott, amely platform a teljes gyártási életciklus – gyártástervezés, gyártásvezérlés, optimalizálás, gépállapot monitorozás, szervizelés – szoftveres támogatását a felhőbe helyezi.

Várady Péter, a DMG MORI HEITEC Digital Kft. ügyvezetője a közleményben kiemelte,

a közreműködésükkel készülő szoftverek innovatív erejét mutatja, hogy a piacon már elérhető ISTOS gyártástervező és -ütemező szolgáltatással 2023 májusában elnyerték a budapesti „Ipar Napjai” szakmai kiállítás nagydíját.

Munkájuk sikerét az is igazolja, hogy már a második alkalommal nyerik el a magyar állam K+F munkahelyteremtő támogatását – fűzte hozzá.

A „Hatékonyságnövelő üzleti modelleket támogató szoftveres megoldások és szolgáltatások fejlesztése ipari gyártórendszerekhez” K+F projektje keretében a DMG MORI HEITEC DIGITAL Kft. további 50 K+F munkahelyet teremt 2024 végéig – közölte a társaság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában