Óriási segítség

2022.10.05. 11:12

Rendkívüli, százezer forintos rezsitámogatást fizet minden dolgozójának a Mészáros Csoport

A dolgozói iránt érzett felelősségből minimum nettó százezer forintos rezsitámogatást fizet minden munkavállalójának a Mészáros Csoport. A megemelkedett rezsiköltségek és a növekvő infláció okozta terhek enyhítésére szánt összeget október 15-től december végéig fizetik ki a vállalatcsoporthoz tartozó cégek – írta közleményében a Mészáros Csoport.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Mészáros Csoport több mint 25 ezer dolgozót foglalkoztat, az ország egyik legnagyobb munkaadója, ezzel együtt felelősséget érez értük és családjaik anyagi biztonságáért. Ebből fakadóan a vállalatcsoport tulajdonosa és cégvezetői egyetértésben azt a döntést hozták, hogy a magas infláció, különösen az élelmiszerárak, valamint az energiaválság okozta rezsiárak jelentős megemelkedése miatt a felsővezetők kivételével minden munkavállalóját minimum nettó százezer forintos, egyszeri rezsitámogatásban részesíti. Ez a támogatás egy átlagfogyasztással rendelkező dolgozónak 4 havi áram- és gázszámláját fedezi.

Mivel az egyes cégekre már önmagukban a megugró rezsiköltségek is jelentős terhet rónak, szükség esetén tulajdonosi tőkebevonással biztosítják az extra-támogatások kifizetéséhez szükséges forrást – közölték.

A Mészáros Csoport reményét fejezte ki, hogy egyre többen lesznek azok a hazai munkáltatók, amelyek ugyan maguk is küzdenek a megemelkedett energia- és alapanyagárakkal, valamint az inflációval, de pénzügyi helyzetükhöz mérten kompenzálni tudják dolgozóik megugró terheit.

A Mészáros Csoport a magyar gazdaság egyik legtőkeerősebb és legnagyobb szereplőjeként a nemzetgazdaság számos stratégiai ágazatában jelen van, így a többi között az építő-, az élelmiszer-, az energiaiparban, valamint a bankszektorban, a turisztikában és a mezőgazdaságban. A csoporthoz jelenleg több mint 300 cég tartozik, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak hazánk gazdasági teljesítményének növeléséhez áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában