Károsanyag-kibocsátás

2022.04.28. 07:41

A Magyar Suzukinál is nyomoz a frankfurti ügyészség

A világ negyedik legnagyobb autógyártója, a Stellantis csoport esetében felmerült, hogy trükközhetett a károsanyag-kibocsátást mérő szoftverekkel, és valós használat közben sokkal magasabb a dízeljárművek károsanyag-kibocsátása, mint amit a teszteredmények mutattak.

Magyarország is érintett lehet, a frankfurti ügyészség a Magyar Suzukinál is nyomoz – írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

A Magyar Suzuki Zrt. a lapnak megerősítette, hogy az általuk korábban gyártott dízeljárművekkel kapcsolatban vizsgálat folyik.

„Vállalatunk jelenleg tájékozódik az ügyben, és mindenben együttműködik az illetékes külföldi és magyar hatóságokkal. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a Magyar Suzuki minden esetben betartja az aktuális jogszabályokat, és azoknak megfelelően működik. Folyamatban lévő ügyben további információkat nem áll módunkban megosztani” – közölte a társaság a lap megkeresésére.

A lap a Reutersra hivatkozva azt is írja, hogy az Eurojust (az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége) összehangolt fellépésének részeként a németországi, az olaszországi és a magyarországi ügyészek is vizsgálatot folytatnak az ügyben. Az Eurojust szerint a razziákra egy a japán gyártó autóinak motorjaiban használt eszköz miatt volt szükség. Ezeket az eszközöket állítólag olasz gyártmányú dízelmotorokban használták, hogy a járművek nitrogén-oxid kibocsátása megfeleljen az uniós előírásoknak, majd ezeket a motorokat a magyarországi gyártó üzemben szerelték be.

A hollandiai közúti hatóság már 2020 januárjában megállapította, hogy többek között a Suzuki is megsértette az Európai Unió károsanyag-kibocsátásra vonatkozó szabályait, a Vitara dízelmodell a teszteléshez képest sokkal több káros anyagot, nitrogén-oxidot bocsátott ki.

Eddig a Volkswagen 2015-ben kirobbant dízelbotránya volt a legjelentősebb ilyen eset, világszerte 11 millió jármű volt érintett és több mint 40 milliárd dollárjába került a német autógyártónak – olvasható a lapban.

Borítókép: Illusztrációfotó / Világgazdaság / Kallus György

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában