Idén is folytatják a munkát

2022.03.16. 10:12

Újabb rekordot hozhatnak a tavasszal meginduló útfelújítások

Tavaly évtizedes csúcsot ért, hogy mintegy 1250 kilométeren kezdődtek a szolgáltatási színvonalat emelő beavatkozások az utakon. A kivitelezők az időjárás kedvezőbbre fordulásával ismét egyre több helyszínen láthatnak hozzá a munkálatokhoz. A tervek szerint 2022-ben összesen több mint 1500 kilométeren újulhatnak meg útszakaszok – tájékoztatott szerdai közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A közutak megfelelő műszaki állapota fontos a magyar emberek, a vállalkozások és az egész gazdaság számára. A kormány jelentős forrásmennyiséget mozgósít a 2010 előtt felhalmozott jelentős karbantartási lemaradás ledolgozása érdekében. Az elmúlt évtizedben több mint hatezer kilométeren állítottak helyre főként alsóbbrendű utakat. 

A Magyar Közút 2021-ben megindított beruházásaiban összesen mintegy 480 szakasz újul meg összesen 1276 kilométeren.
   

Mosóczi László, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: „Tavaly az eredetileg tervezett ezer kilométerhez képest negyedével több útszakasz rendbetétele készült el vagy kezdődött meg. Idén jelentősen felülmúlhatjuk az évtizedes csúcsot, több mint 1500 kilométernyi felújítás javíthatja a családok életminőségét, a vállalkozások versenyképességét. A 300 milliárd forintot meghaladó összértékű beruházások túlnyomó hányadát a gazdasági növekedésnek köszönhetően a hazai költségvetés terhére valósíthatjuk meg. A vidék megerősítését szolgálják a Magyar falu programban az alsóbbrendű utak korszerűsítésére szánt források is.”
   

A kistelepülési bekötőutak rendbetétele mellett az idei tervek szerint számos főútszakasz helyreállítása is megtörténik. Kecskemétnél összesen 44 kilométeren újul meg az 52-es, Gyöngyösnél több mint 13 kilométeren a 24-es főút. A 11-es főút 7 kilométeres szentendrei és a 31-es 10 kilométeres maglódi szakaszán is dolgoznak majd a munkagépek. A leghosszabb egybefüggő szakaszként az 54-es főút mintegy 23 kilométerét teszik rendbe Helvécia, Jakabszállás, Bócsa térségében. Sávolynál az M7-es egy kilométeres szakaszán végeznek majd az autópálya műszaki állapotát javító beavatkozást.
   

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte: „2010 óta korábban példátlan mennyiségben végezhettünk teljes körű felújításokat a hazai közúthálózaton. Az elmúlt időszakban évről évre egyre több forrás jutott a munkálatokra, így a korszerűsítésen átesett szakaszok száma is dinamikusan növekedett. A beavatkozásokra leginkább a mellékúthálózaton van szükség, ezért összpontosítottuk erőinket elsősorban az alsóbbrendű utakra. A Kiemelt társadalmi igények program keretein belül viszont idén már számos főútszakasz felújítása is megvalósulhat” – közölte.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában