Mezőgazdaság

2022.03.16. 21:14

Agrárkamara: 2023-27 között 7600 milliárd forint jut a vidék megerősítésére

A vidékfejlesztés megerősítésére 2023 és 2027 között 7600 milliárd forint áll rendelkezésre – mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke szerdán sajtótájékoztatón, Debrecenben.

A NAK és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek (Magosz) közös sajtótájékoztatóján az alelnök elmondta, Hajdú-Bihar megyében a rendelkezésre álló terület mintegy 73 százalékát művelik meg, további 11 százalékán erdőgazdálkodással foglalkoznak. A megyében mintegy 32 ezer kamarai tag van, ennyien kötődnek az élelmiszer-előállításához – fejtette ki.

Az alelnök kiemelte, hogy a két héttel ezelőtt született kormány-NAK-Magosz stratégiai megállapodásnak köszönhetően az agráriumban a 17,5 százalékos nemzeti társfinanszírozást 80 százalékra emeli a kormány, ami történelmi léptékű fejlődési lehetőség az ágazat számára.

A vidék megerősítésére biztosított 7600 milliárd forinttal „a tettek mezején segít a magyar kormány”, éppen ezért nem mindegy, hogyan szavazunk április 3-án – fogalmazott Süle Katalin.

Szólláth Tibor, a NAK Hajdú-Bihar megyei szervezetének elnöke kifejtette, komoly kihívások előtt állnak a magyar gazdák. Május 20-án kamarai választás lesz, ami összegzése az elmúlt időszaknak. Kihívás a generációs váltás megoldása, hiszen a 70 éves gazdák nem tervezhetnek 20-30 évre.

Örvendi László megyei gazdaköri elnök arról beszélt, megkönnyebbülést jelent a koronavírus-járvány enyhülése, de a gazdáknak is bizonytalanságot okoz a szomszéd országban kirobbant háború.

Kósa Lajos, a Fidesz-KDNP helyi képviselője kiemelte Debrecen szerepét a mezőgazdasági termelésben, feldolgozásban, értékesítésben. Elismeréssel szólt az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) terén folytatott eredményes tárgyalásokról.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában