Munkaerőpiac

2022.02.08. 13:10

Átlagosan 10 százalék felett nőhetnek idén a keresetek

A minimálbér és a garantált bérminimum emelése „határozottan, katonásan” nyomást gyakorol a magasabb keresetekre is, átlagosan két számjegyű, 10 százalék feletti növekedéssel lehet számolni az idei évre – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Kiemelte: a válság átrendezte a munkaerőpiacot, ugyanakkor a regisztrált álláskeresők száma továbbra is 250 ezer fő alatt van, az országban pedig 4,7 millióan dolgoznak.

A 25 év alattiak szja-mentessége adott esetben akár 600-700 ezer forint megtakarítást is jelenthet a fiatalok számára – jegyezte meg. Ez az intézkedés hatalmas segítség ahhoz, hogy a fiatalok „elinduljanak az életben”, ugyanakkor hozzájárul ahhoz is, hogy ez a korcsoport a magyar munkaerőpiacon maradjon – tette hozzá.

Bodó Sándor elmondta, hogy a megemelt bérek kifizetéséhez a kormány a munkaadóknak adókedvezmények formájában nyújt segítséget, mert egyelőre „piaci alapon” a gazdaság még nem tart ott, hogy a magasabb kereseteket biztosítani tudja.

Beszélt arról is, hogy egyre több szakemberre van szükség az informatika területén, valamennyi szakmában, az áruházi dolgozótól a parkolóőrig szükség van számítástechnikai eszközök használatára.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában