A régiek is érdekesek

2022.01.28. 15:26

Egyre több az új védjegy

Az elmúlt évben 4192 védjegybejelentés érkezett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához (SZTNH). Az elmúlt 10 évben csak 2012-ben érkezett be több (4599) védjegyoltalmi kérelem a hivatalhoz - közölte pénteki közleményében az SZTNH.

Tavaly a legtöbb bejelentési kérelem gyógyszergyáraktól (Egis, Richter) és a közigazgatásból (Külgazdasági és Külügyminisztérium, Magyar Turisztikai Ügynökség) érkezett, de több magyar vállalkozás (például WeLoveShirts, Lajvér Borház) is jeleskedett ezen a területen.

Magyarországon immár 126 éve a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala foglalkozik a bejelentésekkel - ennek megfelelően Magyarországon is találni szép kort megélt védjegyeket. 

A legidősebb magyar védjegy - például - az Apenta ásványvízé, amelyet 1899. április 19-én, vagyis 123 évvel ezelőtt jelentettek be 

- ismertette az SZTNH. A gyógyszeripar területén szintén vannak régóta létező védjegyek: a Richter gyógyszergyár 1902. november 19-én jegyeztette be a Tonogen szóvédjegyet, 1910. november 15-én a Kalmopyrint, 1971. január 14-én pedig a Fabulont, az EGIS 1914. február 3-án a Sulfotint, a Chinoin pedig 1942. október 31-én a Rubophent.

Érdekességként említi a hivatal a Tisza cipő ábrás védjegyének történetét. 

Az 1970. október 6-án bejelentett védjegy oltalma ugyanis 2000-ben megszűnt, így az eredeti tulajdonosok helyett egy másik vállalkozás élesztette újra sikeresen a cipőmárkát a már ismert logót használva. 

Az ügy végül 10 éves pereskedésbe torkollt, ám végül a bíróság precedens értékű ítéletében nem adott helyt az eredeti tulajdonos védjegytörlési és védjegybitorlási kérelmének.

Borítókép: Apenta üdítők egy szerencsi üzletben (Vajda János/MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában