közlekedésfejlesztés

2021.10.18. 15:16

Ezentúl a szolnoki vasútvonalon is emeletes vonat közlekedik

Október 18-ától a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon is közlekedhetnek az utasok az új emeletes motorvonattal.

Juhász Roland

Forrás: MÁV-START Zrt.

 

A váci és a ceglédi vonalakon továbbra is tizennégy, az új kocsival együtt összesen már tizenöt új jármű közlekedik a három elővárosi vonalon – írja a Szoljon.hu, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál a MÁV-START Zrt. közleményére hivatkozva.

A MÁV-START KISS motorvonatai nagy népszerűségnek örvendenek az elővárosi térségben. A hatszáz ülőhelyes motorvonatok közül a váci vonalon már tíz, a ceglédin pedig négy KISS szerelvénnyel találkozhatnak az utasok. Október 18-tól pedig a Budapest–Újszász–Szolnok vasútvonalon is forgalomba áll az első emeletes vonat, ami szolnoki csíkos ingát váltja ki.

A tervek szerint összesen tíz szerelvény közlekedik majd ezen a vonalon.

Juhász Roland, a Miniszterelnöki Kormányiroda állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkára elmondta:

– A kormány számára a vasút nem pusztán közlekedési, hanem össztársadalmi ügy.

A KISS vonatokra is ilyen szemmel kell tekinteni, hiszen beszerzésük egyúttal a nemzeti vagyon gyarapodását is jelenti, melynek gazdasági és társadalmi hatásai az ország egészére kiterjednek. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy az utasok olyan modern, kényelmes, a mindennapi életüket megkönnyítő, igényeiket kielégítő közlekedési eszközökkel utazhassanak, mint amilyenek a KISS motorvonatok is. A magyar állam mint tulajdonos részéről ezért is elvárás a MÁV felé, hogy a folyamatosan érkező új gyártású, vonzó, modern, akadálymentes kocsik forgalomba állításával egységes, kiszámítható, jó minőségű szolgáltatást kínáljon.

Fotó: MÁV-START Zrt.

Czerván György, Pest megye 9-es választókerületének parlamenti képviselője elmondta, bízik abban, hogy ezzel az új szerelvénnyel gyorsabb, megbízhatóbb és pontosabb lesz majd az utazás ezen a vonalon is.

Pócs János, Jász-Nagykun-Szolnok megye 2-es választókerületének parlamenti képviselője arról beszélt, az új vonatnak köszönhetően Szolnok és Újszász ha kilométerben nem is, de időben, kényelemben és biztonságban innentől sokkal közelebb kerül Budapesthez.

Az új és kényelmes vonatnak köszönhetően, akik reggel dolgozni, vagy tanulni utaznak a fővárosba, úgy érezhetik majd, mintha kirándulásra indulnának.

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy 2022 végétől a MÁV-START szinte a teljes budapesti elővárosi forgalomban a kényelmes, korszerű és közkedvelt, FLIRT és KISS motorvonatokkal szolgálja ki utasait. Ezzel párhuzamosan az előváros jelenlegi negyvenhétezer ülőhelyes kapacitását 2025-re 7,6 százalékkal, csaknem ötvenegyezer ülőhelyre kívánja növelni.

Fotó: MÁV-START Zrt.

A legnagyobb forgalmú vonalakat, a tervek szerint a nagykapacitású, emeletes motorvonatok fogják kiszolgálni. Egyike ezen vonalaknak mostantól a Budapest-Újszász-Szolnok vonal is.

Az évente – a pandémiás időszak előtt – több mint nyolcmillió utas által igénybe vett újszászi vonal mentén lévő települések lakossága egy új dimenziót tapasztalhat meg az utazásban,

mert a vasúttársaság fokozatosan leváltja KISS motorvonatokra a korábbi, elavult járműparkot. Jövő év végéig a megrendelt járművek mindegyike, összesen negyven KISS állhat forgalomba. A KISS motorvonatok elsősorban a budapesti elővárosi vonalakon közlekednek majd, a további közlekedési útvonalak tervezése is folyamatban van.

Borítókép: Juhász Roland beszél az átadáson

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában